
Archív
Fotó: Kocsis B. János
Székelyföldi Kolbászfesztivál néven jelentkezik a 17. kiadását megért háromszéki kolbászparádé november 16-án, a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportcsarnokban.
2019. október 24., 18:342019. október 24., 18:34
A névváltoztatással a székelyföldi turisztikai márkanevet akarják erősíteni, és Hargita, illetve Maros megyéből is várnak résztvevőket – fogalmazta meg Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, hangsúlyozva, hogy a kolbászparádé a térség legrégebbi hagyományos fesztiválja.
Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Szövetségének (SVESZ) elnöke kiemelte, céljuk, hogy a hagyományokat átadják a fiataloknak, „egy évben egyszer legalább minden család készítsen otthon házi kolbászt”.
de az innovatív ötletektől, más régiók sajátosságaitól sem zárkóznak el – mondta Vajda Lajos, a szintén szervező ASIMCOV vállalkozói szövetség ügyvezető igazgatója. A szövetség különben vállalta, hogy a középiskolákból tíz résztvevő csapatnak biztosít helyet az idei versenyen.
Négyfős csapatok jelentkezhetnek, önkormányzatok, civil szervezetek, cégek és magánszemélyek egyaránt, november 8-ig az esemény Facebook-oldalán található jelentkezési lap kitöltésével. Az idei legjobb csapat részt vesz a jövő évi békéscsabai kolbászfesztiválon.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a rendőrségi nyomozókkal együttműködve január 23. és február 5. között 66 műveletet hajtottak végre – tájékozatott vasárnap az intézmény.
Önszántából távozott szombaton este fehéregyházi otthonából a 12 éves Boldijar Dorina Rozalia, aki azóta sem tért haza – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a lakók segítségére is számít a keresésben.
Az elmúlt 24 órában szolgálatot teljesítő közel 25 ezer belügyi alkalmazott több mint 2550 alkalommal intézkedtek, és csaknem 1500 mentési, elsősegélynyújtási és tűzoltási feladatot hajtottak végre – közölte vasárnap a belügyminisztérium.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint kedd estig havazással, jegesedéssel, a szél élénkülésével és jelentős lehűléssel járó időjárás várható Románia legnagyobb részén.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
szóljon hozzá!