Hirdetés
Hirdetés

Kisebb költségvetés, egyetlen anyaországi fellépő a kézdivásárhelyi Sokadalmon

•  Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Felére csökkentett költségvetéssel és időtartammal, de idén is megtartják a városünnepet Kézdivásárhelyen. A Sokadalmon egyetlen anyaországi zenekar lép fel, az is testvérvárosi ajándékként.

Kocsis Károly

2026. május 27., 13:202026. május 27., 13:20

2026. május 27., 17:362026. május 27., 17:36

Idén három napot tart a Sokadalom névre keresztelt városünnep, amely június utolsó hétvégéjén, 26–28. között zajlik. A program szerdai, beharangozó sajtóeseményén Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármester hangsúlyozta, hogy bár a tavalyi 700 ezer lejes költségvetéshez képest idén nagyjából

feleakkora összeget tudtak kiszorítani erre a célra, igyekeztek minden olyan programpontot megtartani, amelyek az elmúlt években népszerűnek bizonyultak.

Hirdetés

A visszafogott büdzsé miatt egyetlen magyarországi zenekar, a Bikini lép színpadra (péntek este), de az is Mezőkövesd testvérváros ajándékaként, annak elöljáróra, Fekete Zoltán jóvoltából. Ennek következtében – is – megnyílik a lehetőség a helyi együttesek, előadók előtt, hogy tudásukat, tehetségüket megmutathassák a közösség előtt.

Az egyetlen anyaországi fellépő zenekar a Bikini lesz Galéria

Az egyetlen anyaországi fellépő zenakar a Bikini lesz

Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala

Lung László Zsolt, a Vigadó Művelődési Központ igazgatója az általa irányított intézmény, illetve az Udvartér Színház városnapokhoz való hozzájárulását taglalta. Ez egyrészt újabb kültéri előadást jelent (2019 és 2022 után), amely ezúttal a Vigadóart március 15-i műsora utóprodukciójaként is felfogható.

A Boldogság titka című darabjukat június 27-én 16 órától játsszák a Vigadó színháztermében, ezzel egyben pontot téve az idei színházi évaduk végére is, továbbá a Móricz Zsigmond nyomában című tantermi előadásukat alternatív helyszíneken tervezik bemutatni a Sokadalom keretében. A március 15-i produkciójuk werkfilmjét egyébként június 22-én szeretnék közszemlére bocsátani, amolyan városünnepi felvezetőként

A Noo Rule neves sztárokkal egészül ki ez alkalomra Galéria

A Noo Rule neves sztárokkal egészül ki ez alkalomra

Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala

A sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Bejan Norbert a nemrégiben alakult, általa is képviselt Noo-Rule együttes nagyszínpadi koncertjéről beszélt, amelyben ez alkalommal neves anyaországi és erdélyi énekesek, vendégzenészek is szerepet vállalnak, többek között

Pál Gábor, Szabolcsi Bence Fészek, Török Hunor, Veréb Tomi, Lábas Viki, Szirota Jennifer és Baricz Gergő.

Kicsis Laura, Bejan Norbert, Lung László Zsolt és Bokor Tibor a sajtótájékoztatón Galéria

Kicsid Laura, Bejan Norbert, Lung László Zsolt és Bokor Tibor a sajtótájékoztatón

Fotó: Kocsis Károly

Kicsid Laura önkormányzati képviselő a Sokadalom gasztropalettáját ismertette, amelyet idén is igyekeztek csak helyi vendéglátó-ipari egységekből összeállítani, és amely tavalyhoz képest két új szereplővel bővült.

Máthé Zoltán és ifj. Tankó Sándor az általuk megálmodott, Drum & Pace nevű közösségi futásról beszélt, amely mintegy 6 kilométert ölel fel a központtól az ipari parkig, ahol az Urbanizén fújhatják majd ki magukat a résztvevők.

Idén közösségi futás is lesz Máthé Zoltán és ifj. Tankó Sándor szervezésében Galéria

Idén közösségi futás is lesz Máthé Zoltán és ifj. Tankó Sándor szervezésében

Fotó: Kocsis Károly

Ménessy Kinga Kitty szervező a kísérő programokról és a színpadi fellépőkről beszélt (a Tanulók Klubja fúvószenekara, a Metro Line, Karma, Ego Sum, Sing Floyd British és a már említett együttesek). Mint elhangzott:

idén sem marad el a hagyományostermék- és kézműves vásár, a gyerekeket váró Morgó Metropolis, az utcazene, ugyanakkor a Céhtörténeti Múzeum és a városi könyvtár is szerepet vállal.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Szokás szerint a Borudvarban is lesznek külön programok, és természetesen a pityókafesztivált is megtartják – minden adott tehát ahhoz, hogy a kézdiszékiek egy hangulatos hétvégét tudjanak eltölteni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Már 39 lejért is lehet szállást foglalni a román tengerparton

Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek program, amelynek keretében személyenként és éjszakánként már 39 lejtől lehet szállást foglalni a román tengerparton. Az akció szeptember 30-ig tart, egyes ajánlatok pedig októberben is érvényesek.

Már 39 lejért is lehet szállást foglalni a román tengerparton
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

17 banival lett olcsóbb a gázolaj, de így sem tankolhatunk 10 lej alatt mindenhol

Olcsóbban lehet tankolni gázolajat Romániában, miután a pénzügyminisztérium 20-ról 25 százalékra növelte az üzemanyag ideiglenes jövedékiadó-kedvezményt, kedden. A mérséklődés azonban nem jelenti azt, hogy mindenhol 10 lej alatti az üzemanyag ár.

17 banival lett olcsóbb a gázolaj, de így sem tankolhatunk 10 lej alatt mindenhol
2026. augusztus 31., hétfő

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
2026. augusztus 31., hétfő

Már le sem tudott jönni az autópályáról a medvebocs – a helyszínen elpusztult

Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.

Már le sem tudott jönni az autópályáról a medvebocs – a helyszínen elpusztult
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Nem csak divatkellék: ezért érdemes tudatosan napszemüveget választani

A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.

Nem csak divatkellék: ezért érdemes tudatosan napszemüveget választani
2026. augusztus 31., hétfő

A PSD eldöntötte, hogy kész kormányzati szerepet vállalni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.

A PSD eldöntötte, hogy kész kormányzati szerepet vállalni
2026. augusztus 31., hétfő

Mostantól körforgalomként használandó Csíkszereda egyik legforgalmasabb útkereszteződése

Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.

Mostantól körforgalomként használandó Csíkszereda egyik legforgalmasabb útkereszteződése
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Száznyolcvanan várnak műtétre, az új szívintézet most rajtuk is segít

Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.

Száznyolcvanan várnak műtétre, az új szívintézet most rajtuk is segít
2026. augusztus 31., hétfő

Egyelőre marad a nyárias meleg, de jövő héten már lehűlés jöhet

A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.

Egyelőre marad a nyárias meleg, de jövő héten már lehűlés jöhet
2026. augusztus 31., hétfő

Különdíjat kapott lapcsaládunk kisfilmje XII. Kulturális Filmek Fesztiválján

Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.

Különdíjat kapott lapcsaládunk kisfilmje XII. Kulturális Filmek Fesztiválján
Hirdetés