
A statisztikai kimutatás szerint a Szabadság utcát és környékét ellátó vezetékén 13 alkalommal történt szakadás
Fotó: Kocsis Károly
Statisztikát tett közzé a Kovászna megyei Közüzemek Rt., amelyben a városok közül Kézdivásárhely fest a legrosszabbul a meghibásodások, csőtörések tekintetében. A város alpolgármestere viszont éppen a szolgáltató bíbelődésében látja ennek okát.
2024. november 26., 13:032024. november 26., 13:03
A statisztikai kimutatásban a 2023., illetve 2024. július-szeptember közötti időszakot vetette össze a Közüzemek Rt. Magyarázata szerint ugyanis a regionális vízszolgáltatónak ebben az időszakaszban van leginkább igénybe véve a hálózata, hiszen ekkor hág csúcsra a lakossági vízfogyasztás.
„Számunkra, mint szolgáltató számára minden leállás gondot jelent, ennek ellenére különbséget kell tennünk a tervezett munkálatok és a meglepetésként bekövetkező meghibásodások között. A jó hír, hogy Sepsiszentgyörgyön kevesebb panaszunk volt idén, mint tavaly. A rossz azonban az, hogy
– mondta el Kozsokár Attila vezérigazgató.
Ha városokra bontjuk a statisztikákat, akkor
A mérleg Kézdivásárhely esetében viszont nem pozitív:
„Nem is kérdés, hogy itt cserélni kell, 2025-ben ennek kell az első munkálatnak lennie, amit elvégzünk. Már szerepel is a jövő évi befektetési tervben, ezt semmi esetre sem lehet tovább halogatni” – tette hozzá Pap Lajos, a Közüzemek Rt. kézdivásárhelyi kirendeltségének vezetője.
Az 1918. december 1. utcában már rég be kellett volna fejezni a munkálatokat
Fotó: Kocsis Károly
A vezetékcsere sürgős voltával természetesen Kézdivásárhely alpolgármestere, Szilveszter Szabolcs is teljes mértékben egyetért, ám ő éppen a Közüzemek Rt-nél véli felfedezni a késlekedés okát. Mint mondta, a városháza folyamatosan próbál a legmegfelelőbb módon együttműködni a megyei szolgáltatóval. Ez így történt az elmúlt években is, és nemcsak a hirtelen keletkező gondok megoldásában, hanem számos saját, vagy a Közüzemekkel közös hálózatfejlesztést ütemeztek be.
„Pap Lajos mérnök úrral amúgy kitűnően megértjük egymást, tisztán látjuk a gondokat, tudunk közösen dolgozni” – hangsúlyozta az elöljáró.
2022. február közepén már szerepelt a Közüzemek fejlesztési tervében az 1918. december 1. utca korszerűsítése, 2023-ben a Kert, Luther Márton és Domokos Pál Péter utcák kerültek bele, és ezekre meg is van a pénzügyi fedezet a megyei szolgáltató éves fejlesztési alapja és az önkormányzat saját hozzájárulása révén.
„Az önkormányzat 2022 és 2024 között megközelítőleg 1 millió lejjel segítette a kivitelezést, tehát a fedezethiány nem lehetett kérdés. A Közüzemek azonban a tervkészítést, közbeszerzést és szinte mindent, ami kivitelezéssel és menedzsmenttel kapcsolatos papírmunka, központosítva végez, ami legalább kétéves késéshez vezetett. Ilyenképpen
– világított rá a gond okára Szilveszter Szabolcs.
Tisztában van azzal, hogy a Szabadság és az Óvoda utcai hálózatcsere égetően fontos, ám meglátása szerint „nem felkiáltójeles hirtelen feleszmélés szükséges a topmenedzsment részéről, hanem hatékonyabb papírmunka-végzés és főleg megoldás szükségeltetik. Mert ha két év nem telik tényleges munka nélkül, akkor már biztosan nem az 1918. december 1. utcában bajlódnánk, hanem a Szabadság utcában cserélnénk a vezetéket.”
Kovászna városában a meghibásodások száma 15-ről 19-re nőtt a fenti jelzett időszakokat összevetve, ami nem tekinthető jelentős módosulásnak,
Ezek javarészt a szárazság miatti túlzott vízfogyasztás miatt keletkeztek. Az írásban érkező reklamációk száma viszont csökkent: 2023-ban 51-et iktatott a diszpécserszolgálat, míg 2024-ben 45-öt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!