
Zajos szórakozás. A Budvár-dombon kvadozóval találkoztunk
Fotó: Pál Árpád
Állandó az ellentét a kikapcsolódni vágyó motorozók, kvadozók, valamint a földjeiket, illetve a mezei és erdei utak állapotát féltő erdészek és területtulajdonosok között. Noha a Székelyudvarhelyhez közeli Budvár-domb a terepjárművezők között népszerű helyszínnek számít, egyes lakókat kifejezetten zavar a motorok által keltett zaj. A csendidő ugyanakkor csak a város területére érvényes.
2017. április 27., 14:132017. április 27., 14:13
Túl hangosnak tartja a Budváron közlekedő kvadokat és motorokat egy székelyudvarhelyi panaszos, aki a közösségi oldalán adott hangot nemtetszésének. Mint bejegyzésében fogalmaz, a terepjárművesek elűzik a korábban sokszor látott őzeket, ráadásul a kellemes madárcsicsergést sem lehet már hallani.
– írja a felháborodott panaszos, aki nem tudja, kihez forduljon az általa kritikusként jellemzett helyzet megoldásáért. A problémát egyébként stábunk is tapasztalta: amikor szerdán délben a helyszínre értünk, zaj ugyan még nem volt, de néhány perc múlva egy kvad törte meg a csendet, amely a földeken át haladva az erdő felé vette az irányt.
László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője lapunknak elmondta, addig nem tudnak közbelépni, amíg a terepmotorosok és kvadosok közutakat használnak, ha viszont a magán- vagy közterületekben tesznek kárt, akkor már más a helyzet. Rámutatott, ha valaki rongálást tapasztal, azt rögtön jelenteni kell náluk, munkatársaik pedig azonnal intézkednek. Megjegyezte, önkormányzati határozattal le lehetne zárni bizonyos utakat, amelyeket azután nem használhatnának a motorosok és kvadosok, de azt mindenképp ki kell táblázni.
László hozzátette, eddig nem érkezett ilyen panasz hozzájuk.
A terepjárművesek szerint jobb, ha a városon kívül élik ki szenvedélyüket, mint ha a házak között tennék
Fotó: Pál Árpád
A polgármesteri hivatal sajtószolgálata közölte, a 2013/34-es sürgősségi kormányrendelet 14-es szakasza értelmében legelőn és kaszálós területeken csak mezőgazdasági járművekkel lehet közlekedni, ha valaki másképp cselekszik, az bűncselekménynek számít. Magánszemélyek esetében ötszáztól ezer lejig, jogi személyek esetében négytől nyolcezer lejig terjedő büntetés róható ki.
– válaszolták kérdéseinkre.
Noha a motorosoknak és kvadozóknak nem szabad az erdőkben és a mezőkön közlekedniük, ráadásul a területtulajdonosok társulása néhány éve az ilyen jellegű rendezvények megszervezését is megtiltotta, mégis folyamatosan problémák vannak – magyarázta lapunknak András Róbert, a Zetelaka–Libán Magánerdészet vezetője. Mint mondta, az elkövetkezőkben szigorítani fognak, a csendőröket bevonva büntetéseket rónak ki azokra, akik nem tartják be a szabályokat. Szerinte az erdőkben és mezőkön közlekedő járművek nagyban hozzájárulnak a talajerózióhoz, ráadásul a motorok okozta zajjal a vadakat is megzavarják. Utóbbi most különösen nagy gondot jelent, hiszen párzási időszak van. András Róbert hangsúlyozta, közutakon lehet közlekedni a terepjárművekkel – például Ivó–Hargita–Szentegyháza között –, ám az erdei utak használatát törvény tiltja. Ez fontos, hiszen ott fakitermelések zajlanak, így fokozott a balesetveszély.
– fejtette ki lapunknak egy motorostúra-szervező, akinek nevét saját kérésére nem hozzuk nyilvánosságra. Úgy véli, a vadászokat az zavarja, hogy a járművek keltette zaj elűzi a vadakat, az erdészek pedig nem szeretik, ha látják, hogy éppen hol vágják ki a fákat. Hangsúlyozta, ők a túrák során a „szekérutakat használják”, és arra törekednek, hogy ne zavarják a turistákat, ám így is vannak konfliktusok.
„Azt mondják, tönkretesszük az utakat, de azt senki nem veszi figyelembe, hogy a fakitermelők is arra húzzák el a faanyagot. Gépeiknek félméteres gumiik vannak, míg a motoroknak csak tizenhárom centis. Értem, hogy kissé zavaró a zaj, de bejegyzett járműveink vannak, amikkel akár a házak között is közlekedhetnénk. A motorok miatt ugyanakkor még egyetlen állat sem pusztult el, de annál több a vadászok puskája által” – fogalmazott.
Szerinte egyébként felfogás és tolerancia kérdése, hogy elférjenek egymás mellett a terepjárművesek, a vadászok és az erdészek. „Ehhez az kell, hogy ne mindenki a saját érdekeit nézze. Én például igyekszem elkerülni azokat a helyeket is, ahol vadetetők vannak, és szarvasbőgés idején sem járok az erdőben” – mondta a túraszervező.
Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.
Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.
2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Tanulságos képsorokat osztottak meg az Info Trafic Románia Facebook-oldalon. Mindkét baki elkerülhető lett volna, na de majd ha tanulunk az esetből, akkor ezután.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
szóljon hozzá!