
Fotó: Hegyi Zsuzsánna
Közel háromhetes kínai harcművészeti kiképzést tartottak a Gyergyószentmiklóson tanuló csendőröknek. A háromhetes kiképzést csütörtökön magas-rangú csendőrtisztek jelenlétében harcművészeti bemutatóval zárták.
2019. november 07., 15:432019. november 07., 15:43
Látványos záróeseményt tartottak a Gyergyószentmiklósi Csendőri Továbbképző Központban. Bár ködös és hűvös volt az idő, a kínai harcművészeti bemutatót mindez nem árnyékolta be.
A gyergyószentmiklósi központban tanuló romániai csendőrök közel háromhetes kiképzésen vettek részt, a Kínai Népköztársaság fegyveres katonai alakulat öt tagjának vezetésével. Az elmúlt években összesen 15 alkalommal tartottak kiképzést az országban, a legtöbbet Bukarestben, Gyergyószentmiklósra harmadik alkalommal látogattak a kínai kiképzők.
Fotó: Hegyi Zsuzsánna
„A Román Csendőrség és a Kínai Népköztársaság fegyveres rendőrségének kiváló kapcsolata abban mutatkozik meg, hogy évente szervezünk hivatalos látogatásokat a két ország között, a szakmai delegációk nemzetközi szintű találkozókon vesznek részt és szintén évente rendezünk harcművészeti kurzusokat, illetve terrorelhárítási szemináriumokat” – mondta el Grigore Ciauşescu a Román Csendőr Felügyelőség főfelügyelő helyettese a záró rendezvényen. Emellett elárulta, hogy
A gyergyószentmiklósi kiképzőközpont vezetője, Popescu Vasile-Leontin is szólt a jelenlévőkhöz, megköszönve a kínai kiképzők munkáját, valamint a helyiek hozzáállását.
– hangsúlyozta a gyergyószentmiklósi alezredes.
Fotó: Hegyi Zsuzsánna
A kínai Ninghszia tartományából érkezett öt magas rangú rendőrtiszt nevében Shao Tao beszélt arról, hogy itt tartózkodásuk során
Fotó: Hegyi Zsuzsánna
A háromhetes próbaidőt záró rendezvényen a hagyományos kínai harcművészet mellett közelharcot is demonstráltak a csendőrök, illetve önfegyelmet erősítő testrelaxációs technikát is bemutattak.
Az eddigi évek során több mint 600 romániai csendőr részesült ilyen jellegű kiképzésben. Gyergyószentmiklóson ez alakalommal két csendőrtiszt és negyvenhat altiszt vett részt a táborban.
Fotó: Hegyi Zsuzsánna
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
2 hozzászólás