
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Kilenc év után búcsúzik a Figura Stúdió Színház éléről Albu István. A távozást Gyergyószentmiklósról „egy családból való kiszakadásként” éli meg. Elmondása szerint mind magánéleti, mind szakmai szempontból élete legfontosabb időszaka volt ez.
2025. november 05., 13:542025. november 05., 13:54
Albu 2016. december 1-jén vette át a Figura vezetését, és 2025. november 10-től már
Az eltelt kilenc évben a társulat 52 bemutatót, 125 turnét és vendégelőadást jegyzett, három alkalommal szervezte meg a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot, és 15 szakmai díjjal ismerték el munkájukat. A színház korábbi otthonában több mint 60 vendégprodukciót látott vendégül belföldről és külföldről.
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Az igazgató visszatekintésében megjegyezte, hogy voltak nehéz időszakok, sőt, valójában ezekből volt több a társulat életében az elmúlt kilenc évben, de
A járvány idején szabadtéri színpadokra költöztek az előadások, majd a Gyergyószentmiklósi Művelődési Ház felújítása miatt
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
„A színház túlélését az ott dolgozók kitartása és elhivatottsága tette lehetővé. Minden, ami megvalósult, a közösség érdeme” – hangsúlyozta.
Albu bízik abban, hogy ez hamarosan megtörténik, és Gyergyószentmiklós színháza és kulturális élete visszakapja lüktető szívét, hiszen
– mutatott rá.
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Személyes vallomásként elmondta: a Gyergyószentmiklóson töltött évek életének legfontosabb időszakát jelentették számára.
– fogalmazott a távozó igazgató.
Búcsúzóul kiemelte: magával viszi a „Figura ujjlenyomatát”, mindazokat az emberi kapcsolatokat és hatásokat, amelyek formálták.
– tette hozzá.
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Bízik benne, hogy olyan struktúrát hagy itt, amely továbbra is lendületet adhat a színháznak, de szeretné, ha a társulat nem elégedne meg ezzel, hanem egy még jobb időszak következne.
A Figura Stúdió Színház vezetését ideiglenesen Kolozsi Borsos Gábor, a társulat színésze veszi át.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!