
Bokor Tibor polgármestert joggal bosszantja a kilenc beruházás leállítása
Fotó: Dénes Botond
„Borzasztóan bosszant, és szerintem nemcsak én vagyok így ezzel.” Ezt Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere mondja annak kapcsán, hogy a kormány megszorító intézkedéseiből adódóan kilenc beruházást kellett leállítani a céhes városban.
2025. szeptember 19., 10:542025. szeptember 19., 10:54
Sok mindennel elégedetlen Kézdivásárhely polgármestere, amikor látja a kormány intézkedéseit. Ugyanakkor az is bosszantja – látva a hírtelevíziók szalagcímeit –, amikor a „polgármesterek pénzeiről” beszélnek úgy, mint amit meg kell nyirbálni, holott tulajdonképpen
„Nekünk nyertes pályázataink vannak az Anghel Saligny és más kormányprogramokban, amikre már eddig rengeteget költöttünk a város pénzéből. Tervezésre, engedélyeztetésre, a közbeszerzések lebonyolítására és még sorolhatnám.
– dohog az elöljáró.
A Kanta utca felújítása eleve bonyolultnak ígérkezett, mivel a műemlékövezetben kötelező a kockakő használata, ami sokkal költségesebb az aszfaltnál
Fotó: Kocsis Károly
Joggal elégedetlenkedik, mert ez az azt jelenti, hogy például nem lesz kerékpárút se Kézdiszentlélek, se Nyújtód fele. Összesen kilenc olyan projektet kell leállítani, amelyekre aláírt finanszírozási szerződése van az önkormányzatnak, ezek többek között a Kert, a Kanta, az Iskola utcát, valamint a Csernátoni úti tömbházak mögötti területet érintik. Különösen fájó ez a Kanta utcát használók számára, hiszen
Szerencsére az Országos Beruházási Társaság (CNI) égisze alatt épülő uszodánál egyelőre nem kellett leállni a munkálatokkal, így jó esély van arra, hogy jövő tavaszra, esetleg nyárra teljesen elkészüljön. Itt majd több mint negyven embert kell alkalmazni a működtetéséhez, ám látva a kormány létszámcsökkentést célzó törekvését, kérdéses, hogy ezt mi módon sikerül majd megoldani.
A Kert utcára is aláírt finanszírozási szerződése van az önkormányzatnak. Hiába...
Fotó: Kocsis Károly
A munkálatok leállítása ugyanakkor más jellegű, káros következményeket is maga után von – hívja fel a figyelmet a Székelyhonon keresztül Kézdivásárhely polgármestere.
A most utcára kerülő munkásnak egy ideig kell fizetni a munkanélküli segélyt, ami megint az államkaszát terheli, de még ennél is nagyobb baj, hogy a munka nélkül maradt szakember előbb-utóbb külföldön igyekszik megélhetést találni. És ha egyszer ott sikerült egy jó állást elfoglalnia, nem fog egykettőre hazajönni, ha majd a most befagyasztott beruházások ismét zöld fényt kapnak. Az építőcégeknek nem lesz, akivel folytatni tudják a tevékenységet.
Az EU-s pályázatokból, önrézből finanszírozott beruházásokkal, mint például az Apor Péter Szaklíceum épületének teljes körű korszerűsítése, természetesen nem kellett leállni
Fotó: Dénes Botond
– véli az elöljáró, aki viszont leginkább a kútba esett tervek miatt eddig fölöslegesen elköltött pénzt fájlalja.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
1 hozzászólás