
Fotó: Tuchiluș Alex
Sepsiszentgyörgyön arra készül az önkormányzat, hogy kiszervezi a kutyamenhely fenntartását és kezelését egy külső cégnek. Az ehhez szükséges területmegosztásról szerdán döntött a helyi tanács. Nem lesz több kutyának hely, ez nem cél, de talán a meglévőknek kicsit jobb körülményeik lesznek – mondta a Székelyhonnak Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.
2024. június 19., 17:512024. június 19., 17:51
A szóban forgó terület nagyobbik, 4500 négyzetméteres részét jelenleg a hulladékkezeléssel foglalkozó Eco-Sepsi Közösségi Társulás használja, a megosztás után pedig a másik, 863 nm-es részt a kutyamenhely területéhez csatolják.
A jövőben a kutyamenhely kikerül a TEGA köztisztasági vállalat kezeléséből. Az önkormányzatnak kötelező módon ki kell szerveznie ezt a tevékenységet, licitet kell meghirdetnie, a területet pedig koncesszióba adja.
– tudtuk meg az alpolgármestertől.
Ezért a menhely területének növelésével nem az a cél, hogy még több ebet fogadjanak be, hiszen tartásuk nem kifizetődő és mindenképp szenvedés az állatoknak, hanem továbbra is azt szeretnék, hogy örökbe adják az állatokat, vagy ha nagyon rossz az egészségi állapotuk, elaltassák őket.
Fotó: Tuchiluș Alex
Jelenleg 140 gazdátlan kutya befogadására van méretezve a menhely, de a fenntartók folyamatos igyekezete ellenére, mellyel az örökbefogadást népszerűsítik, mindig több állatnak kell helyet szorítani.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!