
Fotó: Tuchiluș Alex
Jelenleg nem reális cél egy közös európai hadsereg kialakítása, a kontinensnek azonban meg kell erősítenie saját védelmi képességeit – értettek egyet a román és magyar meghívottak a Tusványos harmadik napján tartott panelbeszélgetésen, melyen Európa védelme volt terítéken.
2025. július 25., 17:202025. július 25., 17:20
A panelbeszélgetés román meghívottja, Iulian Fota, a Román Nemzeti Hírszerzési Akadémia docense elmondta: a nyugati országok – köztük Románia és Magyarország – túl sokat foglalkoztak politikával és túl keveset stratégiával, miközben az autoriter országok stratégiailag gondolkodnak és cselekszenek.
Fotó: Tuchiluș Alex
Európai hadsereg szerinte nem lesz, de egy közös haderő alakulóban van, amelybe érdemes lenne belépni. Hangsúlyozta ugyanakkor: Romániának gyorsabban kellene fejlesztenie katonai képességeit – különösen a drónok és a mesterséges intelligencia terén –, és tanulnia kellene az ukrán háborús tapasztalatokból. Elmondta azt is,
Hozzátette, a védelem és a gazdaság összefügg, és a biztonság megőrzéséhez fel kell készülni a háborúra – ez elrettenti az agresszorokat.
Fotó: Tuchiluș Alex
Kósa Lajos magyar országgyűlési képviselő, a Honvédelmi és Rendészeti bizottság elnöke is egyetértett abban, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában nem alkalmas közös hadsereg kialakítására. Meglátása szerint
Szerinte ehelyett célszerűbb speciális egységeket létrehozni konkrét feladatokra, például békefenntartás vagy válságkezelés céljából.
Fotó: Tuchiluș Alex
Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszter a beszélgetésen hangsúlyozta: Magyarország – az Egyesült Államokkal együtt – a tárgyalásos békét képviseli, szemben az európai fegyverkezési logikával. Úgy gondolja,
Szerinte Magyarországnak saját védelmi erejét kell erősítenie, nem mások háborús terveihez igazodnia.
Fotó: Tuchiluș Alex
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szintén úgy vélte, jelenleg egy közös európai hadsereg létrehozása nem reális. Az unió épp most gyengíti saját mezőgazdaságát és energiaellátását, pedig egy hadsereg működéséhez stabil belső ellátás szükséges.
Úgy véli továbbá, az ukrajnai háború megmutatta, hogy nincs egységes fellépés: minden ország a saját fegyverét próbálja eladni. Emellett
Így a közös európai hadsereg jelenleg inkább politikai vágyálom, mint megvalósítható cél – fogalmazott a szakértő.
Fotó: Tuchiluș Alex
Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a fő kérdés nem az, hogy lesz-e közös európai hadsereg, hanem az, hogy Európa hogyan reagál arra a megváltozott geopolitikai helyzetre, amelyben az Egyesült Államok egyre kevésbé hajlandó egyedül viselni Európa védelmi költségeit.
A bizonytalan amerikai külpolitika – különösen Trump elnök kiszámíthatatlan lépései – tovább növelik az európai önállóság szükségességét. Gazdasági és stratégiai szempontból is indokolt lenne, hogy Európa saját hadiipart építsen ki, ahelyett hogy amerikai fegyverekre költene – hangzott el.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.
Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
szóljon hozzá!