Hirdetés
Hirdetés

Kezdődhet a részvételi költségvetés nyertes projektjeinek kivitelezése Csíkszeredában

Felújításra váró játszótér a Lendület sétány és a Tudor Vladimirescu utca között. A részvételi költségvetésből korszerűsítik •  Fotó: Mihály László

Felújításra váró játszótér a Lendület sétány és a Tudor Vladimirescu utca között. A részvételi költségvetésből korszerűsítik

Fotó: Mihály László

A júniusi önkormányzati ülésen a 2023-as év beruházási listájának részévé váltak az idei részvételi költségvetés nyertes projektjei. Az első szavazási körbe jutott kilenc javaslat közül ötnek a megvalósítási folyamata indulhat el így ebben az évben – tájékoztat Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának sajtóosztálya.

Székelyhon

2023. július 04., 19:132023. július 04., 19:13

Mint írják, az idén második alkalommal elindított részvételi költségvetésre beérkezett ötletek nagy többsége összecsengett a városvezetés célkitűzéseivel, miszerint

a városnak több közösségi tér kialakítására van szüksége, ahol kulturált környezetben biztonságos lehet az együttlét.

Hirdetés

Az első szavazási körbe jutott kilenc projektjavaslat közül négy játszóterek kialakítására, illetve korszerűsítésére, bővítésére vonatkozott.

Az ötletek között szerepelt továbbá egy lábteniszpálya és egy hargitafürdői tanösvény létrehozása, kerékpárjavító pontok kialakítása, valamint utcai kutyakampók kihelyezése is.

A részvételi költségvetés szabályzata szerint az első körben kategóriánként egy-egy projektre lehet voksolni, míg a másodikban minden szavazó csak egy ötletre szavazhat. Mivel mindössze csak három kategóriában érkeztek ötletek, az első kör után az elbíráló bizottság nem látta indokoltnak a szavazás második fordulóját.

A javaslattevőkkel folytatott többrendbeli egyeztetést követően az a döntés született, hogy az Oktatási, kulturális és sport infrastruktúra kategóriában a lábtenisz pálya (64 ezer lej), a Zöldövezetek és játszóterek kategóriában a Lendület sétány és a Tudor Vladimirescu utca között lévő játszótér korszerűsítése (100 ezer lej) és a Tanösvény Hargitafürdőn (100 ezer lej), míg a Mobilitás, akadálymentesítés és biztonságos közlekedés kategóriában a Biciklis szervízpontok (88 ezer lej) és az Utcai kutyakampó (8 ezer lej) projektek nyertek támogatást összesen 360 ezer lej értékben.

Az említett projektekkel kiegészült beruházási lista elfogadását követően kezdődik a megvalósításhoz szükséges dokumentációk előkészítese a városháza szakirodái által.

Az ötletek között szereplő, és kategóriájában a harmadik legtöbb szavazatot gyűjt Lázár utcai játszótér kialakítását a város önerőből vállalja, de nem a részvételi költségvetésre szánt keretből. A másik két játszótér (a Mikó-vár melletti, illetve a Pacsirta és Nárcisz sétányok közötti) esetében pedig – a város többi játszóteréhez hasonlóan – folyamatos a karbantartás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében

Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében
2026. november 02., hétfő

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten

Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten
2026. november 02., hétfő

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki

Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben

Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben
2026. november 02., hétfő

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat
Hirdetés