
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Tavaly tizennyolc kisbabát hagytak a Kovászna megyei kórházakban a szüleik, közülük négyet végül mégis visszafogadott a családja – mutatta be éves jelentését a Kovászna megyei önkormányzat csütörtöki ülésén Vass Mária. Ez a szám évről évre egyre csökken.
2021. február 25., 20:212021. február 25., 20:21
2021. február 25., 21:032021. február 25., 21:03
A Kovászna megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője kifejtette, eredményesek a megelőzési és felvilágosító programok, hiszen
Felidézte, hogy 2005-ben még 122 gyerek került állami gondozásba, mert a szülei nem vitték haza a kórházból, 2019-ben 23, 2020-ban pedig tizennyolc volt ez a szám, amiből négy esetben sikerült a babákat visszahelyezni a családba. Tizenhárom újszülött hivatásos nevelőszülőkhöz került, egy baba pedig a fogyatékkal élők bentlakásos intézményébe.
Vass Mária elmondta, vidéken gyakoribb a gyerekelhagyás, a legtöbb eset Előpatak, Zabola, Zágon és Nagyborosnyó községekből került ki, ezeken a településeken nagyszámú hátrányos helyzetű roma közösség él. Az igazgatóság a SERA Alapítvánnyal közösen szervez megelőzésre, felvilágításra összpontosító programokat, fogamzásgátlókat osztanak, és ezzel számszerűsíthető eredményeket érnek el.
A helyi önkormányzatok szociális irodái és a háziorvosok támogatása nélkül ez a tevékenység nem hatékony – szögezte le Vass Mária.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke felidézte, az építkezés a baróti „cirkusz” miatt egy évet késett, végül megtalálták a megfelelő helyszíneket Kézdivásárhelyen és Bodzafordulón. Mint ismeretes, a három házat Barótra tervezték, ám a helyiek egy része ezt hevesen ellenezte, így kénytelenek voltak más helyszíneket keresni.

Több mint ezerhatszáz aláírás gyűlt össze Baróton, hogy ne építsék meg a városban a két családi típusú házat, ahová a felszámolás alatt lévő oltszemi gyermekotthon kiskorúi költöznének. Van, aki betelepítést említett, de olyan is, aki pozitív példával nyugtatott. Szavaztak a projektről.

Barót helyett Kézdivásárhelyen építik meg azt a két családi típusú házat, ahol otthonra találnak a jelenleg oltszemi központban lakó, állami gondozásban lévő gyermekek. Baróton korábban több mint ezerhatszáz szülő kérte petícióban, hogy a házakat ne a településükön építsék fel.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!