
Nem motiválja a középiskolát végzetteket az állami támogatás. Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Egyre kevesebb frissen végzett jelentkezik be munkakeresőként: míg 2016-ban Hargita megyében 840-en regisztráltak a munkaerő-elhelyező ügynökségnél, idén már csak 420 középiskolát végzett fiatal került nyilvántartásba.
2018. augusztus 09., 15:482018. augusztus 09., 15:48
Július végéig jelentkezhettek munkakeresőként a Hargita megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökségnél azok a fiatalok, akik ebben az évben fejezték be középiskolai tanulmányaikat ahhoz, hogy fél éven keresztül megkapják a havi 250 lejes állami támogatást.
– tudtuk meg Jánó Edittől, az ügynökség vezetőjétől. Arra vonatkozó adat még nincs, hányan álltak munkába közülük. Újdonságnak számít, hogy
Az állam ezzel igyekszik arra sarkallni őket, hogy legalább 12 hónapig kitartsanak ugyanazon a munkahelyen.
Múlt hónap elejétől
Az összeget egy évig folyósítják azzal a feltétellel, hogy a munkaadó 18 hónapig nem bonthatja fel az alkalmazott munkaszerződését. Év elejétől július 9-éig, amikortól érvénybe lépett a módosítás, Hargita megyében 135 munkaadó igényelt támogatást. „Július 9. után, mióta megnőtt a támogatás összege, öt kérést iktattunk, de még nem kaptuk meg az alkalmazási normákat, ezért nem is nagyon reklámoztuk a változást” – jegyezte meg az ügynökség vezetője.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
Kültéri játszóteret avattak szerdán a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház udvarán. A létesítmény az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által februárban szervezett jótékonysági bál bevételéből, valamint a támogatók összefogásának köszönhetően valósult meg.
Elfogtak két budapesti dílert, aki Hollandiából hozott Magyarországra több kilogrammnyi drogot vonaton – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
szóljon hozzá!