Az első három napirendi pontban, a polgármesteri előterjesztés szerint igyekezték „elnézni” a Kolping központ, a Dr. Palló Imre Alapítvány és a NYÖP épületadóját.
2010. január 28., 12:392010. január 28., 12:39
2010. január 28., 13:012010. január 28., 13:01
Vita kezdődött: kinek kell elnézni az adóját, milyen szempontokat kell ilyenkor figyelemmel követni? Az MPP szerint nemcsak az előterjesztésben szereplőknek kellene ezen kiváltságot megadni, például a Civitas Alapítványt említették, mely szerintük szintén „megérdemelné”. Azt kérték, napolják el az ügyet, hogy a témát alaposabban átnézhessék. Az is kérdés volt, hogy ha az adott szervezet gazdasági tevékenységet folytat (a Kolping varrodát működtet, a NYÖP fodrászatot) élvezhet-e adókedvezményt?
Szavazás következett, és rögtön kiderütl, hogy egyedül csak a NYÖP adókedvezményét szavazta meg a tanács. Péter Pál a történethez mindössze annyit fűzött hozzá: remélem az MPP-sek meg tudják majd magyarázni a többieknek döntésüket.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!