
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
2026. január 13., 20:182026. január 13., 20:18
A Bihar megyei ügyészség szóvivője Cristian Ardelean elmondta, hogy a férfit kedd hajnalban őrizetbe vették, és az ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta.
Az elkövető is ismerte őket, időnként maga is az elhagyott épületben aludt. Az igazságügyi orvostani szakértők megállapították, hogy
– részletezte.
A térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése és tanúvallomások alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyilkos két áldozatát 2025. december 19-én látták utoljára életben. Az őrizetbe vett férfi kihallgatták, és a helyszíni bizonyítási kísérlet során beismerő vallomást tett.
Az ügyészség szerint a kettős gyilkosság előzménye egy italozás közben kialakult spontán konfliktus volt. Ez azért alakult ki, mert
Ekkor az elkövető egy fémrúddal többször fejbe ütötte a férfit, majd legalább egy alkalommal a nőt is, aki szét akarta választani őket. A férfi három, a nő legalább egy halálos koponyasérülést szenvedett. A bántalmazás után az elkövető elvette a nőnél lévő mintegy 400 lejt – szociális segélyből származó pénzt –, majd
– osztotta meg a részleteket Cristian Ardelean az Agerpres beszámolója szerint.
A szóvivő elmondta, hogy a férfi karácsonykor visszatért a gyilkosság helyszínére, és
Közlése szerint a nyomozás megállapította, hogy az elkövetőnek korábban is voltak erőszakos megnyilvánulásai, alkohol hatása alatt különösen agresszív volt, és lopás miatt már elítélték.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódban is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!