Két év után újra hagyományos nemzeti ünnep a háromszéki városokban

Archív •  Fotó: Bíró Blanka

Archív

Fotó: Bíró Blanka

Két év kihagyás után a háromszéki településeken újra ünnepélyesen megemlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

Bíró Blanka

2022. március 14., 20:482022. március 14., 20:48

Sepsiszentgyörgyön már hétfőn elkezdődik az ünnepség, este 7 órától a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében az Üsztürü zenekar lép fel.

Sepsiszentgyörgyön március 15-én, kedden 10 és 13 óra között az emlékhelyeknél koszorúznak a város elöljárói és az iskolák tanulói. Ezt követően 13:30-tól ünnepi felvonulás kezdődik a Szemerja negyedi Váradi-Bartalis kőtömbös kopjafától, valamint az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművétől. A felvonulás az 1848-49-es honvéd emlékmű koszorúzásával ér véget az Erzsébet parkban.

A főtéri ünnepi műsor 15 órakor kezdődik a Kincskeresők néptáncegyüttes Üzenet Székelyföldről című előadásával, majd Antal Árpád polgármester mondja el ünnepi beszédét. A rendezvény diákok ünnepi műsorával, lelkészi áldással, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ér véget. A hagyományos ünnepi hangversenyre kedden este 7 órától a színház nagytermében kerül sor. Sepsiszentgyörgyön idén a nemzeti ünnep újdonságaként Forradalmi Kisvonat járatot indítanak, kedden 9, 11, 13 és 17 órától indul kisvonat, a körút során olyan történelmi jelentőségű helyszínekre látogathatnak el az érdeklődők, amelyek szorosan kötődnek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc háromszéki történéseihez.

Kézdivásárhelyen vasárnap a Forradalom és kiegyezés című tárlatot nyitották meg a Incze László Céhtörténeti Múzeumban. Hétfőn a Nyergestetőn került sor megemlékezésre. Kedden két év kihagyás után megtartják a hagyományos március 15-ei ünnepséget, reggeltől zajlik a diákok fellépése, koszorúzások, 11 órakor vonulnak fel az iskolák, lovashuszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselői. Este a Vigadó Művelődési Házban VIGADÓART│SZABADON címmel ünnepi előadást mutatnak be az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.

Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc kitörésének 174. évfordulóján, március 14-15-én, hétfőn és kedden, újra közös ünneplésre hívják Erdővidék polgárait is. Hétfőn Bodvajban és Baróton, kedden Köpecen, Baróton és a véceri keresztútnál tartanak megemlékezéseket, majd este a baróti művelődési házban a TransylMania zenekar ünnepi koncertjére kerül sor. 

A Kovásznához tartozó Csomakőrösön kedden 13 órakor a világháborús emlékmű mellett lesz ünnepi műsor és koszorúzás, Ezután a Dózsa György utcai Kálvin híd mellett gyülekeznek az ünneplők, innen indul a lovas felvonulás, a téren lesz ünnepi műsor, majd a belvárosi református templomkertben koszorúznak, és éneklik el a himnuszokat. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak

A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak
2025. július 11., péntek

Bolojan ismertette a második deficitcsökkentő csomagot

Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.

Bolojan ismertette a második deficitcsökkentő csomagot
2025. július 11., péntek

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak

A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak
2025. július 11., péntek

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag

A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag
2025. július 11., péntek

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot

Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot
2025. július 11., péntek

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat

Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat
2025. július 11., péntek

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér
2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest