
Beindítják a lécfalvi hulladékkezelő központot, így gyakorlatilag a forgalom alatt kell utat építeni. Archív
Közel két évig tartó közbeszerzési hercehurca után elkezdődhet a háromszéki szeméttelep felé vezető út építése. A napokban aláírták a Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti megyei út újjáépítéséről szóló kivitelezési szerződést. Kovászna Megye Tanácsa a pontosan 660 napot tartó közbeszerzési eljárás után a sepsiszentgyörgyi Valdek Impex Kft.-vel szerződött.
2017. október 08., 14:242017. október 08., 14:24
A meghirdetéstől számítva közel két év telt el, ez idő alatt hatszor kellett az ajánlatokat újraértékelni, a vesztes cégek ötször fellebbeztek az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácsnál (CNSC), egyszer pedig a Brassói Táblabíróságnál. A licitre eredetileg nyolc cég jelentkezett,
– tájékoztat a háromszéki önkormányzat sajtóirodája. „A Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti megyei út építésére meghirdetett licit az iskolapéldája annak, hogy mennyire kontraproduktív a jelenlegi romániai közbeszerzési rendszer. Tavaly is, idén is belefoglaltuk a költségvetésünkbe az építkezés költségeit, de nem láttuk a végét a folyamatnak. Közel két év után sikerült pontot tenni a végére, kezdődhet az útépítés, ami annál is inkább sürgető beruházás, hogy ezen a héten elindul a lécfalvi hulladékkezelő központunk. Így
A nyertes cég hamarosan elkezdi a munkát” – fogalmazta meg Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti, 121A jelzésű megyei út korszerűsítéséről szóló szerződés a rendes alapra húzott két rétegű aszfaltburkolat mellett tartalmazza 860 méter járda, 100 méter betonozott sánc, 8690 méter földsánc, 12 darab hosszanti áteresz és 7 darab keresztáteresz építését, illetve 13 mellékút bekötését.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az ítéletidő csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
szóljon hozzá!