
Fotó: Gyergyószárhegy Önkormányzata
Sok éve várják a gyergyószárhegyiek, hogy végre üzembe helyezzék a település vízhálózatát. Most már látható közelségbe került, a hálózat tesztelése zajlik. A vizet egyelőre még nem szabad fogyasztani.
2025. június 16., 12:202025. június 16., 12:20
Folyamatban van a vízhálózat beindításának előkészítése, a hálózat tesztelés alatt van, folyamatosan adják rá a próbavizet a különböző szakaszokra, a felmerülő hibákat pedig kijavítják – tájékoztatja Gyergyószárhegy lakóit a helyi önkormányzat.
Danguly Ervin polgármester a Székelyhon megkeresésére válaszolva a község ivóvízhálózat építésének több évtizedre visszanyúló előzményeit is ismertette.
A gyergyószárhegyi vízhálózat kiépítése a 2000-es évek elején indult el, amikor egy országos program keretében megépült a hálózat első része. Azonban az ennek során alkalmazott technológia már akkor elavultnak számított,
Ezt követően Gábor László polgármester mandátuma alatt épült ki a második fázis már modernebb technológiával Szárhegyen és a hozzá tartozó Güdüc faluban is, de ezzel is még csak a község felére terjedt ki a rendszer. Később ezt folytatta Danguly Ervin jelenlegi polgármester.
„Úgy készítettük el a projektet, hogy az előző rendszereket is felhasználjuk. Mivel ezek már léteztek a község leltárában, a kiírás nem tette lehetővé azt, ami az ideális lett volna, vagyis már a vízforrásoktól kezdve, új víztisztító-állomás építésével, teljesen új hálózat létesüljön,
De most már elmondhatjuk, hogy teljes egészében kiépítettük a szárhegyi vízhálózatot. Minden porta előtt kiépültek a csatlakozási aknák. Pontosabban,
– mondta el Danguly.
Fotó: Gyergyószárhegy Önkormányzata
A hálózat ha el is készült, ezt még mindig nem indíthatták el, mivel a községnek nincs saját kiépített vízforrása, így
Azonban amíg Gyergyószentmiklóson a régi rendszeren hatalmasak voltak a vízveszteségek, a város sem tudta vállalni, hogy folyamatosan szolgáltat Szárhegynek is. Így tovább húzódott a történet.
A holtpontról ezelőtt két évvel mozdult el a fejlesztés ügye, amikor a közüzemek igazgatójával egyeztetett a polgármester, aki úgy számol, hogy most már
Hogy ezt a vizet a szárhegyi hálózat fogadni is tudja egy nyomáscsökkentő rendszert kellett kiépíteni. Mostanra, idén tavaszra tudtak eljutni idáig.
„ A tavalyi választási kampányban azt mondtam, hogy megpróbáljuk elindítani a vízszolgáltatást. Persze az ellenfeleim azt állították, hogy ebből nem lesz soha semmi. Normális ember, ha átgondolja, akkor egy polgármesternek az lett volna a legeslegfontosabb, hogy kampányban indítsa el.
– osztotta meg a településvezető.
Jelenleg szakaszonként történik a hálózat feltöltése, kipróbálása, és persze mindig adódnak hibák, amiket ki kell javítani. Amikor ezzel elkészülnek, azaz amikor teljes mértékben kész lesz és használható,
A próbához használt vizet most is Gyergyószentmiklósról vásárolják és ugyancsak Gyergyószentmiklóstól vásárolja majd a vizet a ReDiSza is, amikor beindul a szolgáltatás. Ez várhatóan már idén meg fog történni.
Fotó: Gyergyószárhegy Önkormányzata
„Egy biztos, hogy a közintézményeket minél hamarabb szeretnénk ellátni, mert ott ki vannak ugyan építve a tűzvédelmi csapok, amelyek megléte alapfeltétele a tűzoltósági engedélyek a kiváltásának.
– jelezte a polgármester.
Miközben a meglévő rendszer beindításán dolgoztak, előkészítettek egy újabb 14,5 millió lejes pályázatot is, amely révén
saját kutak ásását,
a vízház felújítását, üzembe helyezését tervezik megoldani,
illetve a hálózat kiterjesztését azokra az utcarészekre, ahol az még nem létezik.
Ugyanakkor a régebben megépült hálózat modernizálását is tartalmazza a projekt. Még nem kaptak erre finanszírozást, de készülnek rá, ahogy lehetőség nyílik, azonnal lépni tudjanak.
„Nagyon fontos, hogy legyen alternatív vízforrásunk, mert a városi vízre nem mindig tudunk számítani. Elvileg el tudnak minket látni folyamatosan, de
Szárhegyen mindenkinek van ugyan saját kútja az udvarán, de az is igaz, hogy a sok kanalizálással, vízlevezető árkoknak a kiásásával a talajvizek lecsökkentek és a felszíni kutak alig-alig tartalmaznak vizet. Úgyhogy ezért nagyon fontos, hogy a vízhálózatunk saját forrásokból legyen majd megtáplálva” – osztotta meg Szárhegy polgármestere.
Az elöljáró leszögezte, hogy a jelenlegi fejlesztés a községközpontot, Szárhegyet érinti.
Az önkormányzat felhívja a lakók figyelmét, hogy ahol a jelenlegi próbák alatt vízszivárgást, vagy bármilyen más jellegű problémát észlelnek a vízhálózattal kapcsolatban, jelezzék Danguly Ervin polgármesternek a 0728-319 272-es telefonszámon.
A vízhálózat egyelőre csak a javítási munkálatok elősegítése érdekében van feltöltve, használni az ebben lévő vizet még tilos.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!