
Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén is lesz gázszolgáltatás
Fotó: Pinti Attila
Még néhány műszaki megoldás és a működési engedély megszerzése szükséges ahhoz, hogy a Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén kiépült gázhálózatot át tudják venni – és kipróbálni. Az üzemeltetővel történő szerződéskötés után pedig következhet a szolgáltatás elindítása, ennek pontos időpontja még nem ismert.
2024. augusztus 19., 10:002024. augusztus 19., 10:00
Több mint 40 kilométernyi gázvezeték készült el tavaly Szentsimonban, a hozzá tartozó Csatószegen, illetve Szentimrén, a projektben előírt számú lakó- és középület számára is elkészültek a csatlakozások, ugyanakkor a gázátadó állomást is felszerelték.
amelynek áfáját az Európai Alapok Minisztériuma fizette. A két község számára 4 millió lej az önrész értéke, Szentsimon a tartalékai mellé még 1,5 millió lejes hitelt is felvett az államkincstártól.
A lakosságot viszont az érdekli, hogy mikor lehet beüzemelni a gázhálózatot – tért ki a sokakat érintő kérdésre Kozma István csíkszentsimoni polgármester, aki tavasszal a lakossági fórumokon is igyekezett ezt megválaszolni. Mint kérdésünkre megjegyezte, nem szeretne dátumokat mondani ezzel kapcsolatban, mert
Jelenleg még néhány villamos vezeték csatlakoztatása van hátra néhány mérőponton, ez hamarosan megtörténik, ugyanakkor folyamatban van a dokumentáció összeállítása a működési engedély igénylésére – tudtuk meg.
Ezt követően, az engedély birtokában lehet átvenni a gázhálózatot és átadni az üzemeltetőnek, egyúttal ki is próbálni, nyomás alá helyezve. A hálózat üzemeltetője előreláthatóan a Hargita Gáz jogutódja, az ezt felvásárló Premier Energy cég lesz.
ezért a középületek fűtéséhez szükséges tűzifát beszerezte a község, a polgármester inkább jövő tavasszal látja azt az időpontot, amikor a középületeket rá tudják csatlakoztatni a földgázhálózatra. A jövendőbeli lakossági fogyasztók egy részénél folyamatban van a belső hálózatok kiépítése a fogyasztási pontokhoz, sok helyen már el is készültek ezekkel a munkálatokkal, így csak a beüzemelést várják.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
szóljon hozzá!