
Fotó: Csavar Attila
Készül Gyergyószentmiklós új integrált fejlesztési terve, amely 2030-ig meghatározza majd a város fejlődési irányát. Ehhez első lépésként a lakókat kérdezik meg arról, hogy miként látják a település jelenlegi állapotát, és javaslatokat várnak arra vonatkozóan, hogy szerintük milyen fejlesztésekre lenne leginkább szükség a következő években.
2021. december 17., 20:572021. december 17., 20:57
Az uniós finanszírozások előfeltétele, hogy a város rendelkezzen egy fejlesztési stratégiával. Ennek készítése kezdődött el egy állapotfelméréssel.
A gyergyószentmiklósiak a város weboldalán található kérdőívet kitöltve jelezhetik, hogy miként látják például az utak, a közszolgáltatások, a kulturális élet, a tanügyi intézmények vagy az egészségügy jelenlegi helyzetét. Amint az erről szóló sajtótájékoztatón Csergő Tibor polgármester ismertette, azért döntöttek úgy, hogy a terv 2030-ig szóljon, mert az eddigi tapasztalatok szerint a következő (2021–2027-es) uniós költségvetési ciklusban megnyíló pályázati lehetőségek során várható projekteknek is kinyúlik majd a megvalósítási ideje (ahogy a jelenlegi beruhásokat is 2023-ig kell lezárni).
A kérdőívezés az első lépés, ami a jelenlegi állapotokat mutatja meg, azaz, hogy miként látják a város helyzetét az itt élők. A kérdőívet január 20-ig lehet kitölteni, ezt követően értékelik ki ezeket, majd több rétegtalálkozóra is sor kerül az adott szakterületek (tanügy, egészségügy, civil szféra stb.) képviselőivel, ahol várhatóan körvonalazódik, hogy milyen fejlesztéseket vár el a gyergyószentmiklósi közösség – derült ki a projektfelelős FDF Expert ügyvezetője, Farkas György szavaiból. Kilenc ilyen témakör kerül majd átbeszélésre. A gyergyószentmiklósi tervnek már hat hasonló fejlesztési stratégia elkészítése után kezdenek neki, a térségben Gyergyóalfalu és Gyergyószárhegy számára is ők állították ezt össze.
Amint Farkas György elmondta, 3–5 perc alatt lehet kitölteni a kérdőívet, és abban bíznak, hogy sokan fognak válaszolni az ott feltett kérdésekre.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
szóljon hozzá!