
Fotó: Pál Gábor
Szeptember 3-án, pénteken reggel Székelyudvarhely polgármestere – a városháza műszaki osztályának, valamint a munkálatokat elvégző cég vezetőinek jelenlétében – hivatalosan is átadta a felújított Pacsirta utcát.
2010. szeptember 03., 14:302010. szeptember 03., 14:30
2010. október 04., 14:312010. október 04., 14:31
Fotó: Pál Gábor
Összesen 360 000 lejbe (plusz áfa) került a péntek reggel átadott Pacsirta utca teljes felújítása. Járdákat készítettek mindkét oldalra, és az utca lakóinak örömére/bánatára aszfaltot kapott a útfelület. Sajnos vannak még javítanivalók, néhány udvarról nehézkes a ki- és bejárás, ugyanis megemelkedett az út szintje.
Bunta Levente polgármester az átadón elmondta, idén összesen 990 000 ezer lejt költenek útfelújításra, és inkább a gyalogosok közlekedését könnyítik, több járdát is újraaszfaltoznak. Ebbe még belefoglalják a Bethlen-negyedi csorgó feletti sportpálya felújítását, de még a Kuvar, illetve a Cserehát utcák felújítása is tervben van. A polgármester ugyanakkor kifejtette, hogy nagy előrehaladás történt a Rózsa utca ügyében, melynél a licitet megfellebező cég elvesztette a pert a várossal szemben. Azonban új licitet kell kiírni, ugyanis a régit visszautasították – ezt egy hónapon belül megvalósítják.
Fotó: Pál Gábor
Kisebb vitatkozás alakult ki a hivatalos átadón, melyen a Szent János utca lakói is megjelentek, elpanaszolva hasonló problémáikat. Nehezményezték, hogy túl magas lesz az út, ami több problémát is okoz: be lehet látni a portákra, valamint egy áradás esetén – ami az utóbbi időben több alkalommal is volt az utcában – a víz a gazdaságokon fog keresztül folyni, nem pedig az úton. A városvezető megígérte a Szent János utcában lakóknak, hogy mihamarabb szembe néznek az üggyel és megpróbálják orvosolni a problémát.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!