Az elmúlt napokban több székelyföldi színház, múzeum munkaközössége is tiltakozott a tervezet ellen
Fotó: Kelemen Kinga
A kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő tervek elvetésére kérte a kormányfőt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – írta kedden közösségi oldalán.
2023. augusztus 15., 14:432023. augusztus 15., 14:43
Kelemen a bejegyzésében kifejtette: egy hete arra kérte Marcel Ciolacut, hogy a kormány vesse el a pár hete kezdeményezett „kulturális gyilkossági kísérletet, ezt a reformnak álcázott mélységesen mély butaságot”. Kelemen Hunor szerint ennek a szemétkosárban a helye.
– fogalmazott bejegyzésében.
Az MTI emlékeztetett, az RMDSZ elnöke a 14. Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti nyitógáláján mondott köszöntőbeszédében is szót emelt a kormány költségcsökkentő tervei ellen, amelyek a magyar kulturális intézményeket hatványozottan érintik, különösen a székelyföldi kisvárosi múzeumok, színházak léte kerül veszélybe – erről egyébként a Székelyhon is részletesen cikkezett.
A kulturális és a közintézmények alkalmazottai hetek óta aggódnak, az átlagolvasó pedig napok óta azt látja, hogy az internet tele van a színészek siránkozásaival. Elmagyarázzuk, hogy mi készül, mitől ideges mindenki.
Kelemen ismertette, hogy a bukaresti elképzelés szerint az önkormányzatok a jövőben saját forrásaik legfeljebb 7,5 százalékát fordíthatnák a „kultúra, szabadidő, vallás, sport” területén működő intézmények, tevékenységek támogatására, míg jelenleg 25–30 százalékából teszik ugyanezt. Emlékeztetett, hogy
Kelemen Hunor volt kulturális miniszterként a tervek kivitelezhetetlenségére is felhívta a figyelmet. „Nem lehet a nagy zenekarból gyököt vonni” – fogalmazott.
Kifejtette, hogy az összes érvét felsorolta Marcel Ciolacu kormányfőnek, és kérte: vessék el a tervet. „Ígéretet is kaptam, hogy így fog ez történni, de óvatos duhajként csak annyit mondok: várjuk meg a végét” – jelentette ki. Emlékeztetett, 11–12 éve kulturális miniszterként meg tudott akadályozni „egy ehhez hasonló ámokfutást”, de az RMDSZ most nincs kormányon.
Mint ismert, a kormány néhány hete jelentette be költségcsökkentő terveit, a sürgősségi kormányrendelet-tervezet ellen több székelyföldi elöljáró is szót emelt, a színházak, múzeumok munkaközössége is tiltakozott.
A délutáni gyors viharra már csak a pocsolyák emlékeztettek Tusványoson péntek este, amikor elkezdődött az esti koncertek sora.
Érdemesnek tartotta Facebook-oldalán megosztani a román Országos Rendőrség azt az esetet, amit egy részeg sofőr produkált.
Kultúránk megőrzéséről, védelméről és kibontakozásáról szólt az a tusványosi panel, amelyen Románia és Magyarország kultúráért felelős minisztere is részt vett. A tárcavezetők egy új együttműködést jelentettek be.
A mentőszolgálatok továbbra is az egészségügyi minisztérium fennhatósága alatt maradnak, nem kerülnek át a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályához (DSU) – közölte pénteken a tárca.
A nemzeti kisebbségek védelméről, az identitásvédelemről és a szülőföldhöz való jogról beszélgetett egy tusványosi könyvbemutatón Szili Katalin, Kalmár Ferenc és Andrássy György.
„Mai írótársam” – így mutatta be Facebook-oldalán Orbán Viktor a Tusnádfürdőn lefotózott medvét.
Mi az esélye annak, hogy megmarad a magyar nyelvű orvosi oktatás Erdélyben? – merült fel a kérdés pénteken Tusványoson.
45 év után újra magyar űrhajós járt az űrben: Kapu Tibor küldetése nemcsak történelmi, hanem jövőformáló jelentőségű. A HUNOR – Magyar Űrhajós Program nem csupán egy ember útja a csillagok közé, hanem egész Magyarország innovációs pályára állítása.
Jelenleg nem reális cél egy közös európai hadsereg kialakítása, a kontinensnek azonban meg kell erősítenie saját védelmi képességeit – értettek egyet a román és magyar meghívottak a Tusványos harmadik napján tartott panelbeszélgetésen.
Felolvasószínházként tért vissza Péter Beáta Búcsújárás című drámája a csíksomlyói pünkösdi búcsú köré épülő történettel. A jótékonysági céllal bemutatott előadás mélyen emberi, egyszerre misztikus és hétköznapi, miközben nem fél a humortól sem.
szóljon hozzá!