
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
A koalíciós megállapodás elkészült, és része lesz az is, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) felváltva vezetik a kormányt – jelentette ki vasárnap este az RMDSZ elnöke.
2025. június 23., 08:222025. június 23., 08:22
A Digi24-nek nyilatkozva, melyet az Agerpres szemlézett Kelemen Hunor elmondta, hogy
Hozzátette, hogy a kormányprogramon az utolsó simításokat végzik a miniszterjelöltek és Ilie Bolojan miniszterelnök-jelölt irányításával.
Kérdésre válaszolva a politikus elmondta, hogy a kormányprogram a 2025-2028-as időszakra szól, és a koalíciós megállapodás szerint a kormányzási ciklus felénél Ilie Bolojant a PSD miniszterelnök-jelöltje fogja felváltani a kormány élén.
Kelemen megerősítette, hogy nem híve ennek a „politikai vetésforgós” megoldásnak. „De ez van” – tette hozzá.
A hétvégén a közös kormányzásra készülő négy párt döntött a miniszterjelöltjeiről.
A PSD-nek hat, a PNL-nek négy, a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) négy, az RMDSZ-nek két minisztere lesz az Ilie Bolojan vezette új kormányban. A kabinetnek tagja lesz öt miniszterelnök-helyettes is.
Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.
Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.
Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.
Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
szóljon hozzá!