
Panaszos olvasónk példája mutatja: nem könnyű az aszfaltozott és a sáros földút találkozásánál élni
Fotó: Pethő Melánia
A tavaszra megsokasodott kátyúk miatt panaszkodnak az autósok, de az utakon lévő gödrök a lakóknak is problémákat okoznak. Főként, ha az áldatlan állapot hosszú ideje tart. Tűrhetetlen a helyzet többek között a gyergyószentmiklósi Temető utca végében, az ott lakók az évek folyamán már többször kérték a városvezetés beavatkozását. Egyelőre eredménytelenül.
2017. március 22., 14:052017. március 22., 14:05
„Úgy tűnik, a Kárpátok utca csak az Új Élet utca sarkáig tart, tovább a senki földje. Ugyanez a helyzet a Temető utcával is, ami siralmas állapotban van” – kereste fel panaszával lapunkat Egyed Irén, akinek ingatlanja az elhanyagoltként említett két utca sarkán áll. Mint mondja,
Idén, az első hóolvadáskor nem csak az árkok, de udvara is feltelt iszappal. „A sáncokat kiásattam, de minden héten nem tudom ezt megtenni. Ha viszont elhanyagolom, felgyűl az iszap a házam körül. A kerítést lefesthetjük, rendbe tehetjük a környékünket, mint ahogy azt követeli a városvezetés. Én is azt szeretném, hogy rend legyen nem csak a kapumon belül, hanem előtte is.
Most viszont találgathatják, hogy ki lakik a Temető utca sarkán, mert én egyedül nem tudom azt a környéket rendben tartani – fogalmazott a lakó. Mint mondja, az említett probléma nem új keletű, a gödrök miatt már évekkel ezelőtt is bosszankodtak. Amíg férje élt, volt rá eset, hogy saját pénzen hozatott kaviccsal töltették fel azokat. A megoldáskeresés is „egyidős” a gödrökkel, a városházára az évek alatt már többször nyújtott be kérést, panaszlevelet Egyed Irén.
– vázolja. Nehezményezi, hogy mind a Temető, mind pedig a Kárpátok utcának csak egy részét aszfaltozták le. Ennek tükrében úgy fogalmazott: „Mi az adónkat nem fél évre fizetjük, hanem egész évre. A rossz út miatti plusz költségeket nyugdíjamból nem tudom fedezni.”
Panaszát ismételten benyújtotta a városházára Egyed Irén, válaszra 30 napon belül számíthat. Felvetéseivel kapcsolatban lapunk megtudta, várhatóan még a nyár beállta előtt feltöltik, gréderezik a Temető utcát. „E hónap végén fogadják el a városi költségvetést, ezt követően lefolytatják a közbeszerzési procedúrát, ami után több utcában is elkezdődhetnek a tatarozási, feljavítási munkálatok, amely feltöltést, gréderezést foglal magába. Várhatóan az elkövetkező két hónapban sikerül ezt a javítási munkálatot elvégezni a Temető utcában is” – közölte a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője. Fórika Krisztina hozzátette: „addig is kérjük a lakókat, hogy mindenki fokozottan figyeljen a saját háza előtti, melletti utcarész takarítására, karbantartására. Amennyiben mindenki megteszi a szükséges minimumot, nem kerül egy-egy lelkiismeretes gazda abba a helyzetbe, hogy az egész utcán végigfolyt szemét és hordalék az ő portáján álljon meg.”
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
szóljon hozzá!