Hirdetés
Hirdetés

Katonanótától lesz hangos a csernátoni múzeumkert vasárnap délután

•  Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Vasárnap tartják a kézdiszéki Csernátonban a IX. Székelyföldi Huszár- és Katonadal-találkozót, amely egyben a székelyföldi kórusok seregszemléjeként is szolgál. Tavaly mintegy négyszázan vettek részt az eseményen, a szervezők idén is legalább ennyi fellépőre számítanak.

Kocsis Károly

2024. augusztus 30., 19:372024. augusztus 30., 19:37

Jó nyolc év telt el az első katonanóta-találkozó óta, amely Ágoston József csernátoni „kultúrmindenes” és a szentivánlaborfalvi Kelemen Alpár kezdeményezésből született meg. Az még az Ika-vár alatti réten zajlott 14 csoport részvételével, azóta – immár pár éve –

a rendezvény a Haszmann Pál Múzeum udvarára költözött.

Ez a helyszín a célzott közönség, vagyis az idősebbek számára könnyebben megközelíthető, és rossz idő esetére is kínál alternatívát, hiszen a református vártemplom, ahová az eső elől behúzódhatnak, a közelben található – magyarázza a helyszínváltoztatás okát Ágoston József.

Hirdetés

Ugyancsak tőle tudjuk, hogy a vasárnap 11.45-kor kezdődő eseményre eddig Barótról, Bibarcfalváról, Brassóból, Csernátonból, Csíkborzsováról, Csíkrákosról, Gelencéről, Gyergyószentmiklósról, Keresztvárról, Kézdiszentkeresztről, Gyergyóditróról, a Gyimesekből, Siklódról, Marosszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Szászcsávásról, Sepsiszentgyörgyről, Szentivánlaborfalváról, Székelytamásfalváról és Székelyudvarhelyről jelezték részvételüket férfikórusok, amelyek természetesen

huszár- és katonanótákat adnak elő.

Ott lesz a kézdiszentkereszti Tisztás Néptáncegyüttes és a helybéli Szakajtó Néptánccsoport, mint ahogy az uzoni Atlantisz fúvószenekar sem hiányozhat. Továbbá szólisták – Regián Melinda, Jánó Kinga, Barabás Lajos-Zsolt, Antal Tibor és Sipos Sándor – is fellépnek Veres Hunor és zenekara kíséretében.

A községközpontban, a háborús hősök emlékművénél megejtendő ünnepélyes megnyitót követően a résztvevők és a közönség együtt vonulnak fel a múzeumkertbe, ahol 14 és 21 óra között egymás után szerepelnek a csoportok.

Közben meg lehet tekinteni a helyi alkotó nők kiállítását, a lemhényi Bene Zoltán és Bíró Attila világháborús gyűjteményét, valamint Réti Zoltán faragómester Golgota című tárlatát, az unatkozó gyerekeket pedig bútorfestésre tanítják a múzeum munkatársai.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken

Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony
2026. július 01., szerda

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni

Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni
2026. július 01., szerda

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama

Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama
2026. július 01., szerda

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson

Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson
2026. július 01., szerda

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak

A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak
2026. július 01., szerda

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt

Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt
2026. július 01., szerda

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt
Hirdetés