
Ferencz Zoltán a legjellemzőbb alkotásokat válogatta össze a tárlathoz
Fotó: Gergely Imre
A pincétől a padlásig – ez a címe annak a kiállításnak, amely péntek 18 órától lesz látható a nagyközönség számára a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában. A tárlat anyaga a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 2013 utáni időszak táboraiban készült alkotások válogatása.
2018. május 18., 14:582018. május 18., 14:58
2018. május 18., 14:582018. május 18., 14:58
Már négy év telt el azóta, hogy a tulajdonjogi viták miatt zárva van a Lázár-kastély a látogatók elől, és ennyi ideje, hogy kiszorult a történelmi falak közül a művészeti élet is. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ alkotótáboraira azonban azóta is sor kerül.
„Évente négy tábort szervezünk, 10-10 meghívott művésszel, így 160 alkotás gyűlt össze 2013-tól.
– fogalmazott Ferencz.
Biztosan részei lesznek a kiállításnak azok a művek, amelyeket Imre Mariann, Gerber Pál, Asztalos Zsolt, Munkácsy-díjas művészek alkottak, de művei révén jelen lesz Madaras Péter, a a koreai nemzetközi szobrászati biennále első díjasa, és Vinczeffy László, a Magyar Művészeti Akadémia tagja is.
A kiállítás címe is utal arra, hogy a tárlat a hely adottságainak köszönhetően is rendhagyó lesz.
– közölte Ferencz Zoltán.
A Lázár-kastély négy éve nem csak a művészek de a turisták elől is zárva van. Most, hogy a pünkösdi búcsú miatt nagyon sok vendég tartózkodik vidékünkön is, számukra is különleges lehetőség lehet a kiállítás: bepillanthatnak a szárhegyi alkotótáborok világába.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!