Hirdetés
Hirdetés

Kárelhárító egységgel is segítenek az önkéntes tűzoltók

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Éves gyűlését tartotta csütörtökön Szentegyházán a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szakmai Egyesülete, ahol egyebek mellett elhangzott, hogy idén a tagjaik elméleti képzésére szeretnék helyezni a hangsúlyt.

Fülöp-Székely Botond

2020. január 23., 20:522020. január 23., 20:52

Már a rendezvény kezdetén örömét fejezte ki Albert Csaba, az egyesület elnöke, amiért egyre több támogatást kapnak a helyi és a megyei önkormányzatoktól az önkéntes csapatok. Mint mondta, nem elég, ha vannak tűzoltók, hiszen nekik felszerelés és az azok használatához szükséges tudás is szükséges.

A számtalan bevetésen, illetve a különböző rendezvényeken való részvételen túl az egyik legnagyobb sikerük, hogy

létrehoztak egy kárelhárító csapatot, amely a különböző sürgősségi esetek lejárta után segít például a helyszín megtisztításában, a hátramaradt problémák rendezésében.

Albert Csaba ugyanakkor arra is kitért, hogy ebben az évben a tagok elméleti oktatására fogják helyezni a hangsúlyt, ugyanakkor lobbizni fognak azért, hogy közhasznú szervezetté nyilvánítsák az egyesületüket – ha ez megtörténik, lényegesen egyszerűbb lesz a külsős források igénylése. A szervezet elnöke hozzátette, az egyedinek számító szentegyházi gyakorló kiképzőközpontjuk megvalósításán is dolgoztak, egyelőre kisebb előrelépések történtek az ügyben.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Stelian Cimpoeșu, a Hargita megyei tűzoltóság vezetője hangsúlyozta, különlegesen jó viszony van a hivatásos és az önkéntes tűzoltók között, hiszen kiegészítik egymás munkáját. Dudu Ovidiu, a megyei tűzoltóság főfelügyelő-helyettese az önkéntesekkel végzett gyakorlatokat, versenyeket és egyéb közös tevékenységeket ismertette az elmúlt évre vonatkozóan.

Hirdetés

„Azt az elkötelezettséget látom önökön, amit otthon is láthatok a tűzoltó kollégáimon. Az önfeláldozásról, a bajtársiasságról, a tenni akarásról van szó” – fordult büszkén a jelenlévők felé Bognár Balázs, a magyarországi Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Megígérte, lehetőségük szerint segíteni fogják Hargita megyei kollégáik munkáját, ahogyan ezt eddig is tették.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke az önkéntes tűzoltók közösségi szerepének fontosságát hangsúlyozta, és arról biztosította az egyesületeket, hogy intézményük idén is segíteni fogja őket pályázati lehetőségek megteremtésével.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az eseményen a Magyar Tűzoltó Szövetség Szent Flórián-emlékplakettel jutalmazta Albert Csabát, Stelian Cimpoeșut és Dudu Ovidiut önfeláldozó munkájukért.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Máris átlépte a pszichológiai küszöböt a lejjel szemben az euró

A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.

Máris átlépte a pszichológiai küszöböt a lejjel szemben az euró
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források Magyarországra

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források Magyarországra
2026. április 29., szerda

Betilthatják a mobilokat az iskolákban – a szenátus rábólintott a tervezetre

Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.

Betilthatják a mobilokat az iskolákban – a szenátus rábólintott a tervezetre
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Dán kiskereskedelmi üzletlánc lép be a román piacra

Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.

Dán kiskereskedelmi üzletlánc lép be a román piacra
2026. április 29., szerda

Megkapta az utolsó döfést a Novák-törvény

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

Megkapta az utolsó döfést a Novák-törvény
2026. április 29., szerda

Elhunyt Czegő Zoltán költő, író, újságíró

Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.

Elhunyt Czegő Zoltán költő, író, újságíró
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében

Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében
2026. április 29., szerda

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás

Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás
2026. április 29., szerda

Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve

A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.

Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve
Hirdetés