
A megyei utakon májusban szeretnék elkezdeni a nyári karbantartást. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha jelentős összegeket terveztek be a költségvetésbe a megyei utak javítására, karbantartására, ennek csak egy része áll a Hargita megyei tanács rendelkezésére. A hiányzó pénzt a kormány támogatásaiból szeretnék fedezni. A megyei önkormányzat saját útjavító cége is részt kap a munkából.
2021. március 18., 10:392021. március 18., 10:39
2021. március 18., 11:332021. március 18., 11:33
A megyei utak nyári karbantartására idén 25 millió lejt terveztek a költségvetésből, de ennek töredékét biztosítja az állami költségvetés, mintegy 7 millió lejt, ami jelentős csökkenés a múlt évhez is – ismertette megkeresésünkre Borboly Csaba. A Hargita megyei önkormányzat elnöke arra számít, hogy a hiányzó pénzt a kormány tartalékalapjából, az Országos Beruházási Társaságtól (CNI), illetve az Újjáépítési Alapból (PNRR) lehet majd biztosítani.
Várakozásait nemcsak az RMDSZ kormányzati szerepvállalására, hanem arra is alapozza, hogy Hargita megye az RMDSZ-re leadott szavazatok több mint negyedét adta – tudtuk meg. Borboly szerint ez az év a megyei utak tekintetében forráshiányosnak tűnik, a lakosság viszont a megyei utak korszerűsítésére vár a leginkább.
A nyári útkarbantartás részeként a kátyúzásra és aszfaltozásra kiírt közbeszerzésre április 8-ig jelentkezhetnek a cégek, és
A makadámutak javítására és más útkarbantartási munkálatokra április 19-ig várják az útépítő cégek jelentkezését, amennyiben nem lesznek óvások, május elején kezdődhetnek a munkálatok – tájékoztatott Borboly.
Arra a kérdésre nem kaptunk választ, hogy melyik útszakaszokon milyen beavatkozások várhatók, az elnök szerint minden megyei útszakaszon lehet számítani kisebb-nagyobb munkálatokra, akár a növényzet kaszálásáról, akár kátyúzásról legyen szó. Elmondta viszont, hogy
valamint kisebb feladatokkal bízzák meg, mint például az útszéli növényzet kaszálása az egész megyében.
Borboly reméli, hogy a megyei tanács saját cége jól mutatkozik be idén, mert nagyok irányába az elvárások – azzal a céllal hozták létre, hogy közbeszerzés nélkül tudjanak elvégeztetni különböző munkálatokat, illetve sürgős beavatkozásokat.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
1 hozzászólás