
Fotó: Rab Zoltán
A marosvásárhelyi Kossuth Lajos utca 18. szám alatti ingatlan udvarán ismertette programját Soós Zoltán, Marosvásárhely független polgármesterjelöltje, aki az elkövetkező tíz évre összpontosít, hiszen ahogy fogalmazott, amit húsz év alatt elrontottak, annak helyrehozásához tíz évre van szükség.
2020. július 27., 22:452020. július 27., 22:45
2020. július 28., 17:572020. július 28., 17:57
A hétfőn este frissen felavatott székházról Portik Vilmos azt mondta, hogy az egy barátságos székház, ahová bármikor bárki bemehet.
– hangsúlyozta, és ezt megerősítette valamennyi felszólaló, maga Soós Zoltán is.
Fotó: Rab Zoltán
Hermann Mark Christian, aki korábban függetlenként akart indulni a polgármesteri székért, majd Soós javára visszalépett, románul mondta el gondolatait, majd magyarul is összefoglalta a lényeget. „Nem egymást kell meggyőznünk, azért mondtam románul a beszédemet” – fogalmazott. Mondanivalóját főleg arra hegyezte ki, hogy
W. Szabó Péter informatikai szakember, aki Londonból tért haza Marosvásárhelyre, arra mutatott rá, hogy
Fotó: Rab Zoltán
Az, hogy világszínvonalúak, onnan lehet tudni, hogy nagyon sokan dolgoznak a világ különböző országaiban a legsikeresebb cégeknél mint elismert szakemberek. A szociális problémák megoldásáról, a hátrányos helyzetű családok és gyerekeik, a fogyatékkal élők nehézségeiről, a mostani városvezetés részéről tapasztalható nagyfokú nemtörődömségről, a változás szükségszerűségéről beszélt Andreea Morar szociológus, majd a vállalkozói szféra fellendítéséről, a jövőbeli tervek megvalósításáról Nyulas Bernád vállalkozó.
Soós Zoltán mint független polgármesterjelölt a programját ismertette.
– mondta. 2020-ban nem egyszerű választás lesz, hanem arról kell dönteni, hogy a város lakói akarnak-e még egy esélyt adni Dorin Floreának, vagy változást akarnak” – tette hozzá. A város fejlődése megállt – hangsúlyozta, holott Marosvásárhelynek a legfejlettebb városok között lehetne a helye.
Fotó: Rab Zoltán
– említett néhány súlyos problémát Soós, aki röviden vázolta a programját is, amely egy közös munka által jött létre.
A 100 intézkedés – 10 év – 10 ezer szerző című program révén Marosvásárhelynek 2030-ra a kullogók sorából az élbolyba kell kerülnie – mutatott rá, hangsúlyozva, hogy
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
1 hozzászólás