Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Baleset miatt zárták le egy órára a forgalom előtt a Borszék felé vezető útszakaszt Maroshévízen péntek délben. Egy nyergesvontató ütközött két járművel, hárman sérültek meg.
2023. augusztus 11., 17:382023. augusztus 11., 17:38
2023. augusztus 11., 18:162023. augusztus 11., 18:16
Egy 38 éves, Olt megyei férfi nyergesvontatót vezetett Borszékről Maroshévíz irányába pénteken délben, amikor egyelőre még nem tisztázott körülmények között elvesztette az irányítást a jármű fölött,
Először egy 68 éves, maroshévízi férfi által vezetett járművel, majd egy 37 éves, Konstanca megyei férfi vezette személygépkocsival.
Az ütközés következtében a 68 éves férfi és két utasa, egy 37 éves nő, illetve egy 11 éves gyermek sérült meg, őket kórházba szállították.
Egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően, még vizsgálják az ütközések körülményeit. A baleset miatt egy órára lezárták az érintett útszakaszt, elkerülőútra irányítva a forgalmat – tájékoztatott a Hargita megyei rendőrség.
A hátrányos helyzetűeket közelebb vinni a rendszerhez, egyúttal az egészséghez – ezt a célt tűzte maga elé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és további négy partnere négy országból. Szerdán az eddigi eredményeket értékelték ki Mikóújfaluban.
Két személy, egyikük egy 14 éves fiú, életét vesztette szerdán az 1C jelzésű országút Nagybánya és Miszmogyorós (Tăuții-Măgherăuș) közötti szakaszán bekövetkezett közúti balesetben, tájékoztatott Florina Meteș, a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.
Két hónapra hatósági felügyelet alá helyezték kiskorúval szembeni rossz bánásmód és jogellenes fogvatartás miatt azt a Szeben megyei férfit, aki lánccal az asztalhoz kötözte és bezárta a házba tízéves fiát.
Az Európai Bizottság 49,8 millió euró értékű sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia 11,5 millió eurós támogatást kap.
A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany szerdán 508,6964 lejt ér, 2,2803 lei lejjel (0,45 százalékkal) többet, mint kedden (506,4161 lej). Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.
Beton villanyoszlopot tört ki, és az útszéli árokban állt meg egy személyautó Sóváradon, szerdán délután.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte szerdán a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).
Románia szolidáris Lengyelországgal, amely kedd este orosz drónokat semmisített meg a saját légterében, és hasonló helyzetben Románia „ugyanúgy fog reagálni” – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államelnök.
Közel 40 ezer lej értékű, segédeszközök vásárlására felhasználható elektronikus utalványra pályázhatnak rövidesen a fogyatékkal élők. A jelentkezés a módszertan elfogadását követően indul el.
szóljon hozzá!