Kalákában bontottak, aztán tüzet oltottak a szárhegyiek

Harminc ember dolgozott az istálló bontásán •  Fotó: Gergely Imre

Harminc ember dolgozott az istálló bontásán

Fotó: Gergely Imre

Mintegy harminc szárhegyi férfi dolgozott szombaton az alsó orvosi rendelő udvarán, hogy lebontsák a hosszú ideje kihasználatlanul álló, romlásnak indult istálló épületét. Ez a kaláka az első volt az idén, de számos hasonló szerepel a helyiek tervei között.

Gergely Imre

2019. április 07., 09:582019. április 07., 09:58

A több mint százéves melléképület eredeti funkcióját már régen elveszítette, már nem jellemző az, ami régen természetes volt, hogy a falusi orvos gazdálkodott is a betegek gyógyítása mellett. Használat nélkül pedig csak romlott az istálló, a tetőzete be is szakadt, le kellett bontani. Már csak azért is, hogy

az anyaga, amelynek legnagyobb része mai is kitűnő állapotban van, máshol legyen hasznosítható.

A helyi önkormányzati képviselők által indított Épülő Gyergyószárhegy mozgalom felhívására a képviselő-testületi tagok mellett még számos falubeli megjelent, hogy elvégezzék a bontást, hozzáértő szakemberek irányítása mellett.

A bontott faanyagot utóbb a Csengettyű utcai harangláb feljavításához, illetve a Güdücön épülő tűzoltószertár tetőzetéhez fogják felhasználni, de várhatólag jut ebből az Enkány utcában álló csengettyű javításához is, amelynek szintén közeleg az ideje – mondta el a kalákában szintén részt vevő, a dolgozók ebédjét főző Danguly Ervin polgármester.

A szombatra tervezett munkát nem sikerült teljesen befejezni, mert a délután folyamán egy közeli utcában tűzesethez riasztották a tűzoltókat, de a kalákások is azonnal odasiettek, hogy segítsenek az oltásban. Ennek is köszönhetően rövid idő alatt sikerült eloltani a tüzet, mielőtt nagyobb károkat okozott volna. A bontást később folytatják.

Újabb kalákák jönnek

Az önkormányzati képviselők által meghirdetett kalákák szokása 2016-ban indult el, és sok mindent sikerült kijavítani, építeni, rendbe tenni ezáltal. Idén is már több ilyennek van kitűzve az időpontja. Április 12-én az egész község apraját-nagyját várják, hogy részt vegyenek a tavaszi szárhegyi és güdüci nagytakarításban. Megtisztulnak így a szeméttől az utcák, árkok, patakmedrek is, de a bevezető utak mellékét is kitakarítják.

Május elején pedig a Csengettyű utcai harangláb felújítása következik, szintén kalákában, természetesen szakemberek irányításával. A most lebontott istállóból származó anyag mellett már megvásárolták a fedéshez a dránicát, és a kupola rendbetételéről bádogos szakemberekkel egyezkednek – közölte az egyik szervező, Deák Tibor. A szükséges pénz is meg van már, az Orotvai Komák humorista páros jótékonysági előadásain sikerült ezt összegyűjteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Oktatási miniszter: csökkenni fog az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

Oktatási miniszter: csökkenni fog az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán, mutatjuk a gyanúsítottat

Feltehetően szándékos gyújtogatás okozta a kedd reggeli mezőméhesi tűzesetet, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán, mutatjuk a gyanúsítottat
2025. július 08., kedd

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
2025. július 08., kedd

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével

A romániaiak 35,9 százaléka teljes mértékben elégedetlen Nicușor Dan eddigi elnöki tevékenységével – derül ki INSCOP Research felmérésének kedden közzétett adataiból.

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével
2025. július 08., kedd

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai
2025. július 08., kedd

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen

Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen
2025. július 08., kedd

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval

„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval
2025. július 08., kedd

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort

Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort