Jótékonysági jelleget kap a Kárpáti Kalandverseny

Jótékonysági jelleget kap a Kárpáti Kalandverseny

Fizikai és lelki erőnlétüket is próbára teszik a versenyzők

Hat év kihagyás után újra megszervezi a Kárpáti Kalandverseny elnevezésű túléőtúráját a marosvásárhelyi Outward Bound. A mentális, pszichikai és fizikai képességeket feszegető tábor a szervezet 25 éves évfordulója alapján került előtérbe ismét, ezúttal pedig picit más szabályokkal szervezik.

Szász Cs. Emese

2018. június 11., 20:592018. június 11., 20:59

Többek közt a Kárpáti Kalandversenyéről lett országszinten ismert a marosvásárhelyi Outward Bound, a szervezet ugyanis 2001. és 2011. között összesen 11 ilyen megmérettetést szervezett, amelyekre az ország minden pontjáról, de még külföldről is neveztek be csapatok.

A Carpathian Adventure klasszikus háromnapos kalandverseny volt. De mit is jelent ez? Az angol adventure racing fogalma pontosan nem definiált, általában 3–5 napos non stop versenyeket értenek alatta, amelyeken csapatban, többféle szabadtéri sportot váltogatva kell teljesíteni, s több száz kilométeres pályán kell végighaladni.

A Kárpáti Kalandversenyt 2001-ben szervezték meg először – akkor a 72 órás megmérettetésen kerékpárral, gyalog és tutajjal tették meg a csaknem 200 kilométeres távot a négytagú csapatok.

A legelső verseny a Gyilkos-tó környékén zajlott, majd minden évben más és más helyszínen szervezték meg, hogy a résztvevők megismerkedhessenek az ország gyönyörű tájaival. Jártak már a Fogarasi-havasokban, a Hargita hegycsúcsainál, a Páring és a Latorica hegységben, a Nyugati Érchegységben, a Retyezát és a Vulkány hegységekben is.

2011-ben szervezték meg az utolsót, majd hat év szünet után térnek vissza ismét a megmérettetésre.

Samaj Imola Noémi, az Outward Bound munkatársa elmondta, hogy annak idején is azért találták ki ezt a versenyt, mert ezzel szerettek volna nagyobb szponzorokat bevonni, s a kalandverseny támogatása révén biztosítani az éves tevékenységeik költségeit. A szervezet 25. születésnapja apropóján most újra ezzel a gondolattal fogtak a 2018-as Kárpáti Kalandverseny megszervezésébe.

Idézet
Mivel nagyon sok céggel dolgozunk együtt, főként őket várjuk majd a kalandversenyünkre, amelyben idén tényleg nagy szerepet kap a jótékonykodás jellege, ugyanis minden résztvevő cég kötelezően minimum 1000 eurós adománnyal szállhat versenybe csapatonként

– fogalmazott Samaj Imola Noémi, aki az idei verseny főszervezője.

A megmérettetés amúgy az elmúlt évek szokásaihoz képest némiképp másként zajlik, ugyanis a 72 órás verseny lerövidül 30 órásra, de a célja továbbra is az, hogy a résztvevők a mentális, pszichikai és fizikai képességeiket, a csapatban való együttműködési készségüket, rugalmasságukat teszteljék, miközben változatos kihívásokat teljesítenek.

Az augusztus 31. és szeptember 2. között zajló túlélőtúra ezúttal Szovátán és a környékén, a Görgényi havasokban zajlik majd. A négyfős csapatokra 50–60 kilométeres kerékpártúra, 20–30 kilométeres gyalogtúra vár, de szikláról való ereszkedés, tájékozódás, vízi tevékenység, valamint több csapatpróba is vár majd a bátor jelentkezőkre.

„Célunk egy olyan izgalmas kalandversenyt szervezni, amely megfelelő környezetet biztosít a természet és a próbák jellege által nyújtott kihívásoknak és felejthetetlen élmények megélésének, ugyanakkor a kalandvágyókat arra hívjuk, hogy túllépjék fizikai, lelki és szellemi korlátaikat, hogy megélhessék az egymásnak nyújtott segítségadás örömét, és mindemellett járuljanak hozzá egy nemes cél támogatásához – egy felelősségteljesebb fiatal nemzedék fejlesztéséhez. Mi számítunk a hosszútávú partnereink, cégek, szervezetek részvételére, de természetesen nem maradnak ki a régi kalandversenyek résztvevői sem, őket is visszavárjuk” – fogalmazott Samaj Imola.

Jelentkezni az Outward Bound Carpathian Adventure Facebook-oldalán lehet július elsejéig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 05., vasárnap

Háromszék ifjúságától volt hangos a hétvége

Különleges kiadásához érkezett idén a Háromszéki Diáknapok, amely idén tizennyolcadik születésnapját ünnepelte több mint 360 lelkes résztvevővel. A négy napot átölelő esemény alkalmával 18 csapat hódította meg Sepsiszentgyörgyöt.

Háromszék ifjúságától volt hangos a hétvége
2024. május 05., vasárnap

A nagy ígéretektől a jégmentes valóságig

A hírzajban gyakorlatilag elsikkadt az a bejelentés, hogy Sepsiszentgyörgyön 245 millió lejből jégpályát épít az állam. A háromszékiek számára fantasztikus hír a csíkiaknak gyakorlatilag katasztrófa. Gyenge lenne a csíkszeredai érdekérvényesítés?

A nagy ígéretektől a jégmentes valóságig
2024. május 05., vasárnap

Ezért fontos segíteni a gyerekeknek a jó könyvek kiválasztásában

A szülők mesélési kedve és a család szocializációs közege nagy hatással van arra, hogy a gyermekek milyen tartalmakra lesznek vevők, vagyis vesznek-e regényt a kezükbe, vagy csak pár másodperces TikTok-videókat görgetnek.

Ezért fontos segíteni a gyerekeknek a jó könyvek kiválasztásában
2024. május 05., vasárnap

Melléképületek lángoltak Alcsíkon

Több csíkszentmártoni melléképület kapott lángra vasárnap délután, félő volt, hogy egy közeli lakóházra is átterjed a tűz.

Melléképületek lángoltak Alcsíkon
Melléképületek lángoltak Alcsíkon
2024. május 05., vasárnap

Melléképületek lángoltak Alcsíkon

2024. május 05., vasárnap

Árokba hajtott egy autó, gyermekek is megsérültek

Öten – köztük gyerekek – utaztak abban az autóban, amely a Maros megyei Nagysármás főutcáján árokba hajtott vasárnap.

Árokba hajtott egy autó, gyermekek is megsérültek
2024. május 05., vasárnap

Mentőautó gyulladt ki Maros megyében

Beteget szállító mentőautóhoz riasztották szombaton éjfél körül a Maros megyei tűzoltókat a Mezőbánd és Mezőbergenye közötti útszakaszra.

Mentőautó gyulladt ki Maros megyében
Mentőautó gyulladt ki Maros megyében
2024. május 05., vasárnap

Mentőautó gyulladt ki Maros megyében

2024. május 05., vasárnap

Egyházi óvodával gazdagodik Kézdivásárhely

Elkészült az evangélikus-lutheránus egyház által épített új óvoda Kézdivásárhelyen, átadásához és az oktatás megkezdéséhez már csak az épületnek helyet adó Luther Márton utca közművesítésére van szükség.

Egyházi óvodával gazdagodik Kézdivásárhely
2024. május 05., vasárnap

Nincs pénz, így nem folyósítja a pályázatokon megnyert összegeket a fejlesztési minisztérium

Több önkormányzatot is negatívan érint, hogy beszüntették a fejlesztési minisztérium által meghirdetett országos helyreállítási terv programban (PNRR) megnyert támogatások folyósítását.

Nincs pénz, így nem folyósítja a pályázatokon megnyert összegeket a fejlesztési minisztérium
2024. május 04., szombat

Lerobbant egy mozdony Ditrónál, késnek a vonatok

Lerobbant egy mozdony Maroshévíz és Gyergyószentmiklós között, egyelőre vesztegelnek a vonatok ezen a vonalon.

Lerobbant egy mozdony Ditrónál, késnek a vonatok
2024. május 04., szombat

Vezetéstechnikai képzés Csíkszeredában, nem csak motorosoknak

Vezetéstechnikai képzéseket tartanak hétvégén Csíkszeredában – elviekben motorosoknak, gyakorlatban pedig mindenkinek. A szombati eseményen szó esett a biztonságos vezetésről, balesetekről, az újraélesztésről és a motorosokat érintő problémákról is.

Vezetéstechnikai képzés Csíkszeredában, nem csak motorosoknak
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!