
Fotó: Bodor Tünde
Annyi jogfosztással találkozott az utóbbi időszakban a Magyar Polgári Erő (MPE) vezetősége, hogy úgy döntöttek, jogvédő szolgálatot hoznak létre. Közben pedig meg is kell erősödniük, hiszen tavaly nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezték.
2025. február 20., 15:182025. február 20., 15:18
A tavalyi önkormányzati választások utáni első sajtótájékoztatóját tartotta csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Erő (MPE) vezetősége. „Négy évünk van erősödni, majd újra rajtvonalhoz állni” – fogalmazott Erőss Bulcsú, az MPE sepsiszentgyörgyi városi szervezetének elnöke, miután a pártnak nyugtáznia kellett, hogy sok helyi tanácsból kiszorult.
Kulcsár Terza-József parlamenti képviselő, aki kétpárti egyezségnek köszönhetően az RMDSZ listáján jutott a parlamentbe, jelezte, a tavalyi szuperválasztási évet követően azon dolgoznak, hogy megalakuljanak az MPE helyi szervezetei azokban a helységekben, ahol még nincsenek jelen.
Az MPE ügyvivő elnöki teendőit ellátó Kulcsár-Terza azt tervezi, hogy jogvédő szolgálatot alapít, mivel elmondása szerint nagyon sokan megkeresték arra panaszkodva, hogy
Több erdélyi településen is fogadóórákat tartanának, hogy meghallgassák az emberek panaszait; esetenként ezeket európai fórumokon is megjelentetnék.
A képviselő eddigi két mandátuma során elnöke volt a parlament emberi jogi bizottságának keretén belül megalakult magyar albizottságnak, ennek megalakulását most is kezdeményezi, hogy civilizált vitát lehessen folytatni a magyar közösségi jogokról.
Ezt a politikus azért tartja fontosnak, mert aggasztó törvénykezdeményezések kerülhetnek terítékre, amelyekre oda kell figyelniük.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
szóljon hozzá!