Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Maroshévízen egy baleset után rendszámtáblák nélkül hátrahagyott jármű vezetőjét, míg a zeteváraljai víztározónál egy hatósági ellenőrzést figyelmen kívül hagyó sofőrt azonosítottak szombaton a rendőrök. Mindketten jogosítvány nélkül ültek autóba.
2018. augusztus 13., 15:442018. augusztus 13., 15:44
A hévízi közlekedésrendészek szombat reggel egy megrongálódott, rendszámtáblák nélkül hátrahagyott autót találtak a Ștefan cel Mare utcában. A vizsgálatok során kiderült, hogy az autót – amelyet Németországban már korábban kivonták forgalomból – egy 23 éves bélbori fiatal vezette, jogosítvány nélkül.
Szombaton, kevéssel éjfél előtt a zeteváraljai víztározónál, a 138-as megyei úton egy sofőr nem állt meg a rendőrök jelzésére – az üldözőbe vett autó 20 éves varsági vezetőjét, M. L.-t fél kilométer után sikerült megállásra bírni. Mint kiderült, a fiatal gépjárművezetői engedély nélkül, 0,80 mg/liter légalkohol-koncentrációval ült a bejegyezetlen autó kormánya mögé.
Míg a bélbori sofőr ellen jogosítvány nélküli vezetésért, illetve forgalomba nem íratott járművel való közlekedés miatt, addig a varsági fiatal ellen ezeken felül ittas vezetés miatt is eljárást indítanak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
szóljon hozzá!