
Rövid időn belül befejeződik az útfelújítás. Jobb körülmények
Fotó: Veres Nándor
Megváltoztak az autós közlekedés feltételei a Csíkcsicsó és Csíkszeredához tartozó Csiba között húzódó 123F jelzésű megyei úton, most már akadálytalanul, új aszfaltburkolaton lehet haladni.
2020. augusztus 16., 09:202020. augusztus 16., 09:20
Mindkét aszfaltréteget elterítették, így könnyen lehet autózni azon az útszakaszon, amely korábban kimaradt a környéken elvégzett korszerűsítésekből.
Fotó: Veres Nándor
A felújítást, amelynek kivitelezésére tavaly ősszel írtak alá áfával együtt 4,3 millió lej értékű kivitelezési szerződést, márciusban kezdte el a székelyudvarhelyi Multipland Kft. Azóta
Az Oltfalu szélén folyó patakon egy új hidat is kellett építeni, és egy másikat Csiba bejáratához közel.
Fotó: Veres Nándor
Mint Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kérdésünkre tájékoztatott, jelenleg folyamatban van a bejáratok befejezése, a forgalombiztonsági táblák felszerelése, ezt követően pedig az útfestés következik.
– tudtuk meg. ,,Reméljük, hogy a továbbiakban is ilyen dinamikusan tud haladni a felújítás, és mielőbb új úton járhatunk Csíkcsicsó és Csiba között” – tette hozzá az elnök. Noha a Csicsóhoz tartozó Oltfalutól Csiba széléig tartó útszakasz nem túl hosszú, a korszerűsítés előkészítése sokáig húzódott –
Fotó: Veres Nándor
Borboly emlékeztetett, a felújítást a helyi lakosság részéről felmerült igény nyomán kezdték el, arra is számítva, hogy a ennek végeztével megnő az autós forgalom ezen az útszakaszon. Ez azért is várható, mert
Az elnök szerint ez az útvonal nem lesz elkerülő út a teherforgalom számára, ha szükség lesz rá, a Csicsón áthaladó útszakaszon a helyi önkormányzat súlykorlátozás bevezetését is tervezi.
Fotó: Veres Nándor
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
szóljon hozzá!