
Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A Holzindustrie Schweighofer osztrák nagyvállalatnak jelöletlen rönköket szállító teherautóra bukkant a Prahova megyei csendőrség.
2017. május 10., 20:512017. május 10., 20:51
2017. május 10., 20:532017. május 10., 20:53
Közleményük szerint, Azuga völgyében egy erdei úton állították meg az utánfutós teherautót, kiderült hogy a Pintuia Impex Kft. a Holzindustrie Schweighofer gyáraiba szállít nyersanyagot, ám nem mindegyik rönkön volt hivatalos bélyegző,
A gyanús szállítmányt már a rétyi gyár kapujában leállították, még mielőtt az ügy nyilvánosságra került – írja a vállalat szerdán kiadott közleményében. Az ellenőrzés során észrevették, hogy a rönkök egy részén nem látszik jól a négyszögletű jelölés, ezért lerakták ugyan, de külön tették, és ellenőrzik. Addig nem dolgozzák fel, amíg a rönkök eredete nem tisztázódik, ha rendellenességekre derül fény, akkor erre nem is kerül sor.
Az osztrák nagyvállalat április végén közleményben jelentette be, hogy kizárja beszállítói közül azokat a cégeket, melyek nem szerelnek teherautóikra Timflow nyomkövetési rendszert. Ezt az idén áprilistól vezették be, és lehetővé teszi, hogy GPS-el lekövessék a rönkszállítmányokat a rakodás helyszínétől a gyárkapuig. A közleményben akkor úgy fogalmaztak, csak törvényesen kitermelt fát engednek be a gyárkapun.
– állítják.
A beszállítóik többsége telepítette a rendszert, aki meg nem, azt kizárták az ellátási láncból, fogalmaztak a közleményben.
Mint ismeretes a Holzindustrie Schweighofer idén februárban elveszítette a Felelős Erdőgazdálkodás Tanács (FSC) által kibocsátott tanúsítványát, mert felmerült, hogy törvénytelenül kivágott fát dolgoz fel a romániai gyáraiban. A vállalat vezetői azután több ízben hangsúlyozták, az FSC-vel egy újratárgyalási szerződésen dolgoznak, és hogy elkötelezettek a törvénytelen fakitermelés elleni harcban.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
szóljon hozzá!