Jelentősen javulhat a megyei utak állapota

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Idén várakozáson felüli összegeket különíthetett el a Maros megyei tanács az utak karbantartására és javítására: a remélt 61 km új aszfaltszőnyeg helyett akár 125 km épülhet meg az év végéig.

Gligor Róbert László

2011. szeptember 09., 12:312011. szeptember 09., 12:31

2011. szeptember 09., 12:552011. szeptember 09., 12:55



Sok helyen több kilométeres aszfaltszőnyegek épültek az idén

Esőben, sárban, szállingózó hóban aszfaltozni – mondhatni, ez már szinte megszokott tény volt a vidékiek körében, akik bár bírálták a megye vezetőit, mégis örültek, hogy legalább év végén eltűnik a megyei utakat „díszítő” hatalmas kátyúk egy része, és ideig-óráig közlekedni lehet két település vagy netán egy távolabbi község és a megyeközpont között. A Maros megyei tanács azonban az utóbbi egy-két évben következetesebben járt el: idejében próbálták megszervezni a közbeszerzési eljárásokat, hogy a karbantartási és javítási munkálatokat a kellő időben elvégeztethessék. Így sem fenékig tejfel: a cégek egy része hiányos dokumentációt nyújt be a közbeszerzési eljárás során, vagy azt követően megóvja az eredményt, így újabb hetek telnek el, amíg a megye szerződést köthet a kivitelező céggel. Ennek pedig végső soron főleg a vidéken élők és járműveik látják kárát.

Állandó és időszakos javítások

A megyei tanács felügyeletébe 774 km út tartozik, beleértve a kövezett és földutakat is – mondja el elöljáróban Szabó Árpád alelnök. Az utakra szánt összegek 80%-át állandó karbantartási munkálatokra fordítják: nyáron kátyúzni kell, télen hótalanítani és csúszásgátló anyaggal szórni. A fennmaradó 20% jut az időszakos javításokra: aszfaltozásra, közlekedésbiztonsági táblákra, útfestésre, továbbá új utak és hidak tervezésere, építésére.

2010-re az önkormányzat 6,5 km aszfaltszőnyeg építését tervezte be a költségvetésbe, de az év folyamán elemezve és átcsoportosítva a forrásokat, sikerült végül 60 km új útburkolatot átadni. Az idei költségvetésben 36 951 000 lejt irányoztak elő az utakra: 27 millió lejt további beruházásra, míg a fennmaradó összeget a tavalyi év végén elvégzett munkálatok kifizetésére szánták. Ami az aszfaltozást illeti, idénre is 61 km volt betervezve az év elején, ennek költségeit bele is foglalták a büdzsébe. További 64 km aszfaltozást is kilátásba helyeztek, ha a források lehetővé teszik. Amennyiben ez nem valósulhat meg, akkor a következő évben ezzel folytatják – állapította meg a menetrendet a megyei tanács.



Javában folynak a munkálatok

A februári és a nyári költségvetés-kiigazítások után újabb összegeket tudtak átcsoportosítani az utakhoz, továbbá a közbeszerzési eljárások során is maradtak fenn bizonyos összegek. Ezeket figyelembe véve végül 57 353 000 lej áll rendelkezésére a megyének, azaz úgy tűnik, hogy a kátyúzás és egyéb munkálatok mellett végül 125 km aszfaltozásra lesz elegendő pénz.

Folynak a munkálatok

A megyei utakat hét övezetre osztva kezeli és felügyeli a megyei tanács. Szem előtt tartva az igényeket és lehetőségeket, a forrásokat megpróbálták úgy elosztani, hogy minden körzetben tudjanak javítani. Így a Nyárádszereda körzethez tartozó Havadtő–Jobbágytelke és Nyárádmagyarós–Marosvásárhely szakaszok mellett Gyulakuta és Székelyvécke között is dolgozhattak, és a betervezett több mint 30 kilométert már le is aszfaltozták. A vámosgálfalvi körzetbe tervezett 17 km-ből már 14 el volt végezve a múlt héten, ugyanúgy a marosszentkirályi övezetben 22-ből 14-et aszfaltoztak le, míg a mezősályi körzetben előírt 13,5 km-rel is végeztek az útépítők.

„Megpróbáltuk olyan helyekre irányítani a munkálatokat, ahol az utak nagyon rosszak, továbbá szeretnénk a leaszfaltozott szakaszokat összekötni, folytonossá tenni” – hangsúlyozta az elöljáró.

Kerékkötő cégek

Nem kis gondot jelent egyes cégek magatartása, amelyek vagy nem megfelelő dokumentációt nyújtanak be a közbeszerzés során, vagy az eredményhirdetés után megóvják az eljárást. Ez több hetes időeltolódást jelent. Ilyen helyzet állt elő a gernyeszegi, szászrégeni és segesvári övezetek esetében is, ahol meg kellett ismételni a közbeszerzést. Ennek is tudható be, hogy mineddig késett például az útjavítás Nyárádremetén, ahol tűrhetetlen állapotban vannak az utak, és 3 kilométeren komoly munkálatot kell elvégezni. A vitás kérdéseken már túl vannak, így a napokban hozzálátnak a munkálatokhoz mindhárom övezetben. De ezzel még nem zárult le a folyamat, hiszen az elsődlegesnek tekintett aszfaltozás után el kell végezni a padkák rendezését és a sáncok kitakarítását is – magyarázta Szabó.

Fő- és mellékutak várják a pénzt

A Tízezer kilométer út nevű kormányprogramba mintegy 35 km Maros megyei út feljavítása van befogva – részletezte az alelnök. Így a 153-as megyei út (Szászrégen–Laposnya) 11 km-rel, a 136-os út (Bözöd–Hargita megye határa) 9,9 km-rel. Marosludason és Szászrégenben 7,7, míg Nyárádszerdában 6,42 km megyei utat kell sürgősen újjáépíteni. Csak a Nyárádszeredán áthaladó két megyei út felújítása közel 17,3 millió lejt igényel.



A félreeső falvak is aszfaltozott utat kaphatnak a kormányprogramból

Továbbá 184,25 km út van befogva ebbe a kormányprogramba, amely félreeső településeket köt össze a főutakkal: Illyásmezőt, Marosjárát, Tófalvát, Mezőpanitot, Szénáságyat, Vármezőt, Nyárádselyét, Nyomátot (Nyárádszentlászló irányában). Ezek a tervek jóvá vannak hagyva és meg vannak hirdetve az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP). Ez megyei szinten 219 km-t és 277 millió lejt jelent.

Felújítják a sóváradi utat is

A tavaly elkezdték a Szeben megyével összekötő 142-es megyei út feljavítását Koródszentmártontól. A 20,5 km-es szakasz teljes újjáépítése 23 millió lejbe kerül, és európai alapokból fedezik – mondta el az elöljáró, aki megerősítette: a nyárádmentiek számíthatnak a Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti út újjáépítésére is. A megyei tanács júliusi ülésén jóvá is hagyta a tervet, a Központi Fejlesztési Régió pedig Bukarestbe küldte azt aláírás végett. Az 56,9 millió lej értékű beruházás során 4,6 km támfalat építenek, új sáncok, hidak készülnek, megoldják a talajvíz lecsapolását és elvezetését, valamint 13 km aszfaltút is készül.

Ez az út a legrövidebb, amely a Bekecsalját összeköti a Sóvidékkel. „A magyarósi emberek mindig a szovátai piacról éltek. Az út az okozója az elvándorlásnak” – fogalmazta meg portálunknak néhány napja Nyárádmagyarós község polgármestere, Kacsó Antal, amikor kiderült, hogy az elmúlt 60 évben több mint felére csökkent a bekecsalji lakosság száma. Az út az 1970-es években csúszott meg és vált hamarosan használhatatlanná az autóbuszok és gépjárművek számára. Amennyiben a beruházás megvalósul, nemcsak a távolság csökken le jelentősen a két kistáj között, hanem gazdasági haszna is lesz: már most vannak érdeklődők, akik a Nyárádmagyarós feletti tévéátjátszó állomás környékén turisztikai övezet kialakításában gondolkodnak – tudtuk meg a község vezetőjétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők

Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők
2025. július 10., csütörtök

Felszámolják az első román fapados légitársaságot

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Felszámolják az első román fapados légitársaságot
2025. július 10., csütörtök

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér

Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér
2025. július 10., csütörtök

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány

A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át

Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át
2025. július 10., csütörtök

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt

Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt
2025. július 10., csütörtök

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
2025. július 10., csütörtök

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene

Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene
2025. július 10., csütörtök

Csendőrség: itt legalább az emberek tisztában vannak azzal, hogy a medvék bármikor támadhatnak

Közel felére csökkent a medveriasztások száma Hargita megyében a tavalyi évhez viszonyítva – közölte a megyei csendőrség. Míg 2024 első felében 219 hívás futott be a 112-re medvék jelenléte miatt, idén mindössze 110.

Csendőrség: itt legalább az emberek tisztában vannak azzal, hogy a medvék bármikor támadhatnak