
Indulásra készen, a központi költségvetésre várva
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ügyeleti központot biztosítanak hamarosan a szentegyházi egészségügyi központban, így éjszakánként, illetve hétvégéken és ünnepnapokon is lesz orvos, aki megvizsgálja a betegeket. A kezdéshez szükséges körülmények, illetve felszerelések adottak, csupán a központi költségvetés elfogadására kell várni, hogy biztosítani lehessen a feladatot vállaló szakemberek bérét.
2021. február 09., 10:092021. február 09., 10:09
Összesen hét háziorvos vállalta, hogy havonta újratervezett beosztás szerint ügyeletet teljesít éjszakánként, hétvégéken, valamint ünnepnapokon a szentegyházi egészségügyi központ 2019-ben felújított épületében kialakított rendelőben – tudtuk meg Sándor Ilonától, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház alárendeltségébe tartozó intézmény főasszisztensétől.
Mint mondta, ezáltal állandó jelleggel lesz orvos a központban, aki megvizsgálhatja az oda érkező betegeket.
– magyarázta Sándor Ilona. Hangsúlyozta, az ügyelet biztosításával egyik fő céljuk, hogy ne kelljen sokat utazzanak a betegek, főleg ha panaszaikra helyben is van megoldás. Hozzátette, az intézmény készen áll: beszerezték a szükséges eszközöket és berendezték a rendelőt, úgyhogy kezdődhet is a munka, amint elfogadták a központi költségvetést. Reméli, hogy ez már márciustól megtörténhet.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nem csak a szentegyháziak, de minden Homoród menti lakó számára fontos, hogy folyamatosan legyen orvos az intézményben, hiszen így nem kell minden esetben Csíkszeredába vagy Székelyudvarhelyre utazzanak, ez pedig pótolhatatlan biztonságot jelent számukra – jelentette ki Lőrincz Csaba szentegyházi polgármester, aki maga is részt vett a projekt kezdeményezésében.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mint mondta, az ügyeleti központ működtetése az önkormányzat feladata lesz, az ott dolgozó szakemberek bérét viszont a Hargita Megyei Egészségügyi Pénztár fogja biztosítani.
– fogalmazott.
Sándor Ilona ennek kapcsán hangsúlyozta, noha intézményüket majdnem bezárták a 2000-es évek elején, örül, hogy a közösségi összefogásnak köszönhetően végül a fejlődés útjára léphettek. Az említett intézményeken kívül egyébként a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság, valamint Hargita Megye Tanácsa is hozzájárult az ügyeleti központ létrehozásához.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója kifejtette, jelenleg hat ügyeleti központ üzemel a megyében – Parajdon, Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyimesközéplokon, Gyergyóremetén –, amelyek egyik fő célja, hogy levegyék a terhet a sürgősségi eseteket megoldó orvosok válláról. Ezekbe bárki bemehet függetlenül attól, hogy rendelkezik-e egészségügyi biztosítással.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Itt megvizsgálják őket – ingyenes gyógyszereket is biztosítanak –, döntenek a helyzet súlyosságáról és ennek függvényében cselekednek. Duda közölte, szükség lenne még hasonló ügyeleti központokra Hargita megyében – ezek finanszírozása nem is jelentene problémát –, ám kevés orvos vállalja az ottani feladatokat. Éppen ezért külön gratulált a Szentegyházán feladatot vállalóknak, valamint a projekt kezdeményezőinek. Megerősítette ő is, hogy az ott szolgálatot vállaló egészségügyi dolgozók bérét csak a központi költségvetés véglegesítése után tudják biztosítani, miután az ehhez szükséges összeget belefoglalhatták az éves büdzsébe.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!