
Fotó: Pinti Attila
Megnyitották péntek délután a forgalom előtt az új csíkszeredai elkerülő utat, amely a vasúti felüljárótól a Rét utcai vasúti átjáróig vezet, és kiegészíti a már tavaly elkészült elkerülő útvonalakat.
2019. november 29., 18:042019. november 29., 18:04
Miután a híd közelében a körforgalom aszfaltozása elkészült, és a szükséges jelzésekkel is ellátták, ezt már csütörtökön használhatóvá tették az autók számára. Sokan ezt nem észlelték azonnal, és a Nagyrét utca felől közlekedve nem hajtottak be a körforgalomba, hanem az addig megszokott módon haladtak tovább, zavart okozva.

Ahogy elkészült, azonnal meg is nyitották a körforgalmat a csíkszeredai Brassói út, Nagyrét utca és az új, észak-déli elkerülő út találkozásánál.
Az 1,2 kilométeres hosszúságú elkerülő utat egyelőre ideiglenes jelleggel vehetik igénybe a járművek. Ezzel most már három irányból lehet behajtani a körforgalomba, amelynek szegélykövei még nincsenek, piros-fehér műanyag elemek helyettesítik ezeket.
Fotó: Pinti Attila
– hívta fel a figyelmet Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
A városvezető kérdésünkre elmondta, a közlekedésrendészettől pénteken kapta meg az engedélyt a polgármesteri hivatal az új útszakasz megnyitására, és minden olyan forgalmi táblát felszereltek, amelyek a biztonságos közlekedéshez szükségesek.
Fotó: Pinti Attila
Miután a mocsaras területen átvezető út terhelhetőségét a tervezői előírásoknak megfelelően a közúti forgalommal is kipróbálják, jövőben készül el teljes hosszában a 8 méter széles aszfaltréteg.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!