Hirdetés
Hirdetés

Ismét eladásra kínálják a Bodok-szállót

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Másodszorra is kénytelen versenytárgyalást hirdetni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a városközpontban található, romos állapotban lévő egykori Bodok-szálló épületének megvásárlására.

Bíró Blanka

2017. április 19., 21:482017. április 19., 21:48

Az első licit során a tenderfüzetet ugyan három potenciális beruházó is megvásárolta, végül azonban senki nem nyújtott be árajánlatot, ezért április 28-áig újra kiírják a versenytárgyalást.

Ha másodszor sem lesz jelentkező, egy erre a célra létrehozott bizottság dönt az egykori szálló sorsáról

Hirdetés

– tájékoztatta a sajtót Antal Árpád polgármester. Úgy tudjuk, az érdeklődő befektetők sokallják az árat, és túl szigorúnak tartják a feltételeket.

A vonatkozó tanácshatározat értelmében a kihirdetési vételár egymillió euró, holott három évvel ezelőtt a városháza 750 ezer euróért vásárolta meg az épületet.

Ezenfelül 500 ezer eurós garanciapénzt is kell fizetni, amit öt részletben adnak vissza: 100–100 ezer euró jár az építkezési engedély kiváltása, a homlokzat felújítása, a hotel működési engedélyének kiváltása, a szálloda egyévi működtetése, illetve ötéves évfordulója után. Szakértők szerint minden csillag egymillió eurónyi befektetést jelent, tehát egy négycsillagos szálloda négymillió euróba kerül, így

komoly megterhelés az építkezés idejére lefoglalt garanciapénz.

Az egykori szállót 2003-ban, a magánosítás során vette meg Ioan Neculaie brassói üzletember, aki négy év múlva fogott hozzá az átépítéshez, de a gazdasági válságra hivatkozva leállította a beruházást. A városvezetés nem talált más megoldást a városközpont szégyenfoltjaként nyilvántartott épület helyzetének megoldására, ezért megvásárolta a romhalmazt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt

Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára
2026. július 03., péntek

Így változik meg az időjárás a hétvégére

Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.

Így változik meg az időjárás a hétvégére
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész

Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.

Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
2026. július 03., péntek

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Viharos péntek várható országszerte
Viharos péntek várható országszerte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Hirdetés
2026. július 03., péntek

A legtöbb vízi tragédia megelőzhető lenne – erre figyelmeztet a szakember

A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.

A legtöbb vízi tragédia megelőzhető lenne – erre figyelmeztet a szakember
2026. július 03., péntek

Válság a tejiparban: sokszor a moslékban végzi a többletmennyiség

A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.

Válság a tejiparban: sokszor a moslékban végzi a többletmennyiség
2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.

Kisbusz és személyautó ütközött
Kisbusz és személyautó ütközött
2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Hirdetés