
Fotó: Haáz Vince
Június 19-én, hétfőn a Kézdivásárhelyhez tartozó Nyujtódon végeznek ingyenes méhnyakrákszűrést. A településen élő 24–64 éves lányokat, hölgyeket 12–16 óra között várják a helyi művelődési ház udvarán. Ne feledjék magukkal vinni a személyazonossági igazolványukat.
2023. június 17., 18:262023. június 17., 18:26
A méhnyakrák azon kevés rákos megbetegedések egyike, amely szinte száz százalékban megelőzhető a szűrési programokon rendszeresen résztvevő nők körében. A rendszeres szűréssel (screening) időben felderíthetők a sejtszintű elváltozások, ezek korai felfedezése, valamint
A szűrési program keretében, a 24–29 éves korosztály esetében Babeş–Papanicolaou-féle tesztelésre kerül sor, a 30–64 évesek körében pedig HPV-meghatározásra a sejtszintű elváltozások felderítése céljából.
A szűrőtevékenység a marosvásárhelyi Megyei Klinikai Sürgősségi Kórháznak a méhnyakrák megelőzését, korai felfedezését és kezelését célzó programja keretében zajlik, partnerségben a George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológia Egyetemmel. Jelentkezni Domokos-Fejér Melindánál lehet a 0754 035 688-es telefonszámon.
Kovászna megyében öt helyen működik állandó szűrés:
a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház nőgyógyászati járóbeteg-rendelőjében, előjegyzés kérhető a következő telefonszámok egyikén: 0367 730 042 vagy 0773 322 633, illetve online a kórház honlapján;
a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházban, előjegyzés: 0267 340 008;
a bodzafordulói városi kórház járóbeteg-rendelőjében, előjegyzés: 0746 493 754;
a kézdivásárhelyi municípiumi kórház nőgyógyászati járóbeteg-rendelőjében, előjegyzés: 0744 430 379;
a kézdivásárhelyi municípiumi kórház családtervezési járóbeteg-rendelőjében, előjegyzés: 0766 701 029.
Nem állt meg a rendőrök jelzésére, belehajtott egy folyóba, majd autóját hátrahagyva gyalog menekült tovább egy 29 éves férfi, aki ittasan és jogosítvány nélkül ült volánhoz Neamț megyében. Végül egy erdős területen elfogták és őrizetbe vették.
Alacsony volt a részvétel a délelőtti órákban vasárnap a bukaresti időközi főpolgármester-választáson, ahol 17 jelölt verseng azért, hogy következő négy évben betöltse a Nicușor Dan államfővé választása nyomán megüresedett tisztséget.
Nicușor Dan hétfőn és kedden Franciaországban tartózkodik, és látogatásának második napján Emmanuel Macron elnök is fogadja az Élysée-palotában.
Személygépkocsival ütközött egy autóbusz vasárnap Sinaián. Két utas enyhe sérüléseket szenvedett.
Nicușor Dan kijelentette, hogy vasárnap a Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott a bukaresti időközi főpolgármester-választáson.
Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei tanácselnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
szóljon hozzá!