
Kétnapos rendezvénnyel ünneplik meg a bábszínház világnapját Székelyudvarhelyen
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli a bábszínház világnapját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Ennek programját ismertették csütörtökön sajtótájékoztatón.
2022. március 17., 19:472022. március 17., 19:47
Dálnoky Réka, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője elmondta: a világnapi rendezvény már tavaly is jelentős eseménnyé alakult, városszerte nagy volt az érdeklődés iránta, idén ezért kétnaposra tervezték.
Lukács Emőke, az Udvarhely Bábműhely vezetője elmondta, harmadik éve megünneplik ezt a napot; idén március 21-én, a Down-szindróma világnapján pedig külön, zártkörű előadást is tartanak.
Az öreg király hagyatéka című helyi produkciót hétfőn játsszák a Pro Down Alapítvány gyermekeinek.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hozzátette, bábszínész egyetemi hallgatókat is sikerült bevonni az idei ünnepi rendezvénysorozatba, másodéves diákok Ké(s)z dolgok címmel különleges kézgyakorlatokat adnak elő. A Csíki Játékszín is részt vesz a rendezvényeken, a Cseppinkóka kalimbaba című babaelőadással.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Vasárnap családi délutánon bábkiállítás nyílik a Művelődési Ház koncerttermében, majd három előadás – köztük két szabad előadás – lesz. Hétfőn is lesznek előadások, ezen kívül délelőtt iskolás csoportokat fogadnak a kiállításra, lesznek továbbá bábkészítő gyermekfoglalkozások, a programsorozatot pedig 18 órától Evilági koncert zárja – tette hozzá Lukács Emőke.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!