
Fotó: György Réka
A napokban teszik le az iskolákban az ingyenes tanszercsomagokra vonatkozó igényléseket. A tanfelügyelőség számításai szerint idén több jogosult lesz, mint tavaly, Csukás Levente ígérete szerint pedig igyekeznek akkor is kielégíteni az igényeket, ha azok meghaladják az erre kiutalt összeg kereteit.
2010. szeptember 14., 14:012010. szeptember 14., 14:01
2010. szeptember 14., 14:382010. szeptember 14., 14:38
Fotó: György Réka
Amint arról már beszámoltunk, idén is lesz ingyenes tanszercsomag a rászoruló 1–8. osztályos diákok számára. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség ebben az évben 287 542 lejt kapott arra a célra, hogy beszerezze a tanszercsomagokat.
Ingyenes tanszercsomagot azon általános iskolás diákok kaphatnak, akik családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az országos bruttó minimálbér ötven százalékát. Az előzetes becslések szerint Hargita megyében idén 11 274 diák részesülhet a támogatásban, a tanszercsomagot igénylők pontos száma azonban a héten derül ki, jelenleg zajlik ugyanis az igénylések letétele az iskolákban.
Csukás Levente, a tanfelügyelőség gazdasági igazgatója elmondta, megszervezték a közbeszerzési eljárást a tanszercsomagok beszerzésére és egy kolozsvári cég lett a nyertes, amelyik az előző két évben is szállította a tanszercsomagokat. A keretszámokkal megkötöttük a szerződést, rendelni viszont csak annyit rendelünk, amennyi a reális szükséglet lesz – közölte Csukás. Elmondta, idén arra számítanak, hogy a szülők jövedelmeinek csökkenése miatt több lesz az igénylő, a szükségletek akár a kiutalt keretösszeg határait is meghaladhatják. A gazdasági igazgató szerint így sem fognak tanszercsomag nélkül maradni a ténylegesen rászoruló diákok, ha szükséges, akkor előteremtik a pénzt arra, hogy minden igénylő megkaphassa az ingyenes tanszereket.
Csukás Levente közölte, előreláthatóan szeptember 27., 28. illetve 29 -én kerülnek ki a tanszerek az iskolákhoz és onnan az igénylő diákokhoz. Az elosztást ugyanúgy, ahogy az előző években, központokban szervezik meg, egy-egy térségben egy központnak kijelölt iskolába szállítja a cég a tanszereket, a környékbeli iskolák pedig onnan vihetik majd el.
Megtámadott országként Ukrajnában a hivatalos álláspont továbbra sem lehet más, mint hogy ki kell űzni az ellenséget és helyre kell állítani a rendet – a valóságban azonban mindenki belefáradt a 2022 óta tartó orosz-ukrán háborúba. Riport Kárpátaljáról.
Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz az első változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják válás után a házassági nevet.
Több késszúrással ölte meg volt felesését egy férfi – hároméves gyermekük szeme láttára – a Teleorman megyei Beciu településen. A támadó ellen távolságtartási végzés volt érvényben, miután a gyanú szerint korábban elrabolta és megerőszakolta a nőt.
Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
Hamis 112-es segélyhívás keltett pánikot egy Buzău megyei településen: a bejelentő azt állította, hogy egy férfi puskával üldözi a feleségét. Miután a hatóságok nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, kiderült, hogy valaki csak tréfát űzött velük.
Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban.
Hétfőtől lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor program új felhívására – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozója után.
A Caritas piramisjátékhoz hasonlította szombaton Oana Gheorghiu a nem járulékalapú különnyugdíjakat.
szóljon hozzá!