Igazság nélkül nyugtalan a szívünk

Zsúfolásig megtelt hívekkel vasárnap délben a csíkszeredai Szent Ágoston-templom, ahol búcsút és templomszentelési évfordulót tartottak. A szentmise keretében megáldották az ez alkalomra elkészült harmadik Xantus Géza-alkotást, a 2,6 méter magas Krisztus-szobrot.

Létai Tibor

2010. augusztus 29., 17:342010. augusztus 29., 17:34

2010. augusztus 29., 18:082010. augusztus 29., 18:08

Galéria

Az ünnepi szentmisén a főcelebráns Ft. Tamás József püspök volt, aki a búcsú kiemelkedő momentumaként felszentelte azt a keresztet, amelyre immáron felkerült a korpusz is, amit Xantus Géza képzőművész készített. „Legyen számunkra ez a kereszt Jézus nagy szeretetének a jele” – hangsúlyozta Tamás József püspök.

Az áldást követően, a szép számban jelen lévő híveknek tartott beszédében Tamás József püspök Szent Ágoston életének üzenetét tolmácsolta. Nem az egykori filozófusra vagy hittudósra hívta fel a figyelmet, hanem a szentre, aki több felismerés útján eljutott a keresztényi élet magaslatára. „Aranypohár voltam, de üres”, ez  volt Szent Ágoston egyik felismerése – mutatott rá a püspök. E felismerés azt jelentette, hogy különféle adottságokkal rendelkezett, de ezeket parlagon hagyta, nem kamatoztatta.

Galéria

Az ifjúsághoz szólva a püspök kifejtette: egy fiatal számára a legnagyobb és legfontosabb feladat, megtalálni a társadalomban, az emberi közösségben a helyét és ott az adottságait, Istentől kapott tehetségét kamatoztassa az emberek javára. Nagyon szomorú látvány, amikor céltalanul bolyongó fiatalokkal találkozunk, akik nem tudják, mit kezdjenek életükkel – fogalmazott Tamás József. Hozzáfűzte: Isten kezében olyanok vagyunk, mint az aranypohár, mert Isten nem fölöslegesen, céltalanul alkotott meg bennünket, hanem tehetséggel, talentumokkal áldott meg. Az Úr elvárja, hogy amit kaptunk, azt kamatoztassuk és felhasználjuk a magunk és embertársaink javára. Az aranypoharunk ne maradjon üres, hanem tele legyen olyan értékekkel, kincsekkel, amiket sem a rozsda, sem a moly meg nem tud emészteni, sem a tolvaj el nem tudja lopni. Ezek a kincsek belépőjegyet képeznek Isten országába.

Szent Ágoston életének egy másik jellemzője az igazság forró keresése volt – hallhattuk a szentbeszédben. Hosszú utat tett meg, míg megtalálta az igazságot, melynek a szolgálatába állt. Nyugtalan volt Ágoston szíve és lelke mindaddig, amíg nem találta meg Istent és őbenne nem nyugodhatott meg. Szent Ágoston számára nagyon fontos volt az egyház szeretete, nem véletlenül érdemelte ki az egyház doktora címet. Tőle származik a mondás: az egyház az én édesanyám – fűzte tovább a gondolatot Tamás József.

Beszéde végén a püspök kiemelte: Szent Ágoston életének példájából merítve, mindannyian aranypoharak vagyunk, ami ne legyen üres, hanem legyen tele a mi életünk jócselekedetekkel, szeretettel. Szent Ágostonnal keressük mi is az igazságot – hirdette útravalóul Tamás József püspök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Egészségügyi miniszter: az orvosok fizetéséhez nem szabad hozzányúlni

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.

Egészségügyi miniszter: az orvosok fizetéséhez nem szabad hozzányúlni
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Két hajléktalant ölt meg karácsony előtt egy fémrúddal, beismerő vallomást tett az elkövető

A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.

Két hajléktalant ölt meg karácsony előtt egy fémrúddal, beismerő vallomást tett az elkövető
2026. január 13., kedd

Gázpalack robbant fel egy zilahi tömbházlakásban, egy férfi égési sérüléseket szenvedett, kilencen megsérültek

Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.

Gázpalack robbant fel egy zilahi tömbházlakásban, egy férfi égési sérüléseket szenvedett, kilencen megsérültek
2026. január 13., kedd

Ilie Bolojan lesz az ügyvivő oktatási miniszter

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.

Ilie Bolojan lesz az ügyvivő oktatási miniszter
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Volt védelmi miniszter: a katonák nem 48 évesen mennek nyugdíjba

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.

Volt védelmi miniszter: a katonák nem 48 évesen mennek nyugdíjba
2026. január 13., kedd

Pénzt kérnek a kormánytól a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat korszerűsítésének befejezésére

Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.

Pénzt kérnek a kormánytól a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat korszerűsítésének befejezésére
2026. január 13., kedd

Újabb egymilliárd euró érkezhet január végéig a mezőgazdaság számára

Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.

Újabb egymilliárd euró érkezhet január végéig a mezőgazdaság számára
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, fizetéslevonással büntették

Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.

Megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, fizetéslevonással büntették
2026. január 13., kedd

Ilyen gyorsan fagy meg a víz Hargita megyében az idei leghidegebb napon – videó

Látványos kísérlettel mutatták be a Hargita megyei hegyi csendőrök, hogy milyen gyorsan fagy meg a víz mínusz 17 Celsius-fokban.

Ilyen gyorsan fagy meg a víz Hargita megyében az idei leghidegebb napon – videó
2026. január 13., kedd

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja

A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja
Hirdetés