
Fotó: Borbély Fanni
A parajdi sóbánya kapcsán a helyzet súlyosságát senki nem vitatta – Deák György szakértő és Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke azonban eltérő nézőpontból közelítettek a válságkezeléshez és a kiútkereséshez.
2025. július 24., 16:302025. július 24., 16:30
Tusványos második napján, a Székelyföldi fejlesztési lehetőségek – Parajd árnyékában című panelbeszélgetésen Deák György, a bukaresti Országos Környezetvédelmi Kutató- és Fejlesztőintézet igazgatója erőteljes figyelmeztetést fogalmazott meg a parajdi sóbánya környezetében kialakult súlyos kockázatokról. Elmondása szerint
Deák a parajdi problémákat az Ocnele Mari-ban bekövetkezett katasztrófával állította párhuzamba, ahol egy korábbi sókitermelési szonda beszakadása miatt akár tömeges halálesetekkel járó katasztrófa is lehetett volna. Az ottani eset tanulsága szerinte az volt, hogy megfelelő prognózis és időbeni beavatkozás nélkül csak a szerencsén múlik, mikor következik be a tragédia.
Fotó: Borbély Fanni
A különbség szerinte most az, hogy Parajdon még az előzetes számítások is hiányoznak, nincsenek integrált monitoringrendszerek, amelyek alapján veszélyhelyzeteket lehetne előre jelezni. A szakértő kiemelte,
Az igazgató szerint a jelenlegi csőrendszer, amellyel a Korond-patak vizét próbálják elvezetni, nem nyújt hosszú távú megoldást, sőt, a veszély fennmaradt. Rámutatott arra is,
a Telegdy-bánya állapota szerinte már visszafordíthatatlan,
a korábban megmenthetőnek tűnő szanatórium esélyei pedig 50 százalék alá csökkentek.
Azt is sérelmezte, hogy az állami hatóságok és szakintézmények nem működtek együtt megfelelően, és nem biztosítanak hozzáférést a létfontosságú adatokhoz. A Korond-patak vízelvezetésének újratervezésére irányuló javaslatát sem vették komolyan, sőt – állítása szerint – konkrét egyeztetések maradtak el politikai döntéshozói szinten.
Különös aggodalomra ad okot az a forgatókönyv, amit Deák felvázolt: ha egymillió köbméter sólé kiszabadul, az nemcsak a közvetlen környezetet, de a Maroson és a Dunán keresztül Magyarországot és végső soron a Fekete-tengert is elérheti.
A szakember végül hangsúlyozta: csak akkor lehet szó Parajdon bármilyen jövőbeli fejlesztésről – turisztikai, gazdasági vagy infrastrukturális értelemben –, ha előbb a biztonsági problémák kezelésében történik előrelépés. A hangsúlyt most a monitoringrendszerre, a pontos adatszolgáltatásra és a felelős döntéshozatalra kell helyezni.
Fotó: Borbély Fanni
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke a helyzet gazdasági és társadalmi vetületeit ismertette. Véleménye szerint az állam hatalmas vagyonvesztését idézte elő a katasztrófa, amelyet nem lehet pusztán technikai hibának betudni.
Jelezte, a turizmus hanyatlóban van, és az állam nemcsak nem készült fel a kockázatokra, hanem a válságkezelésben is csődöt mondott.
Fotó: Borbély Fanni
Kritikát fogalmazott meg az állami kommunikáció hiányosságaival kapcsolatban is, majd kiemelte, hogy Parajd és környéke veszélyes gazdasági monokultúrában élt, túlságosan függött a turizmustól és a sóbányától. A koronavírus-világjárvány időszaka, valamint a jelenlegi bányahelyzet is rámutatott:
Hangsúlyozta, hogy az egyik legnagyobb akadály a szakértői egyeztetés hiánya. „Ha két jogász három vélemény, akkor két szakértő tíz vélemény. De itt most már az kellene, hogy valaki vállalja a döntést – felelősséggel, hatáskörrel és bátorsággal.”
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán három sárga jelzésű riasztást adott ki kánikula, erősödő szél és zivatarok miatt, amelyek az ország több régiójában érvényesek a nap folyamán.
Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
szóljon hozzá!