
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Előzetes letartoztatásba helyeztek kedden délután két marosvásárhelyi fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy két nőtől és egy idős férfitől raboltak ékszereket és pénzt.
2021. március 17., 11:362021. március 17., 11:36
Mint Emanuela Farcaștóé, a Maros megyei Rendőrség sajtószóvivőjétől megtudtuk három, 14-18 év közötti fiatalt azzal gyanúsítják, hogy február 18. és március 8. között járókelőket fenyegettek meg és raboltak ki.
Az említett időszakban három, 63-82 év közötti személy jelentette a rendőrségen, hogy utcai rablás áldozatává vált. Hármuktól 2700 lej értékű ékszert, tárgyakat és pénzt tulajdonítottak el az elkövetők.
A rendőrök kedden házkutatást tartottak a gyanúsított fiataloknál. A házkutatások nyomán két fiatalt 24 órára előzetes letartoztatásba helyeztek, és eljárást indítottak ellenük fenyegetés és rablás gyanújával.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!