Hirdetés
Hirdetés

Idén is meghirdette segélyező akcióját a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

Az elmúlt években az akció során 150- 200 rászoruló gyermeket sikerült megajándékozniuk. •  Fotó: Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

Az elmúlt években az akció során 150- 200 rászoruló gyermeket sikerült megajándékozniuk.

Fotó: Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

A gyergyószentmiklósi Vöröskereszt ebben az évben sem engedi el a rászorulók kezét, ezért idén is meghirdették az „Ajándékot termő fa” elnevezésű jótékonysági megmozdulást.  

Hegyi Zsuzsánna

2020. november 16., 16:042020. november 16., 16:04

Ferenczi Lilla, a szervezet önkéntese elmondta, hogy idén a járványügyi körülmények miatt más formában szervezik meg az eseményt. „Az eddigi években egy gyűjtőpontunk volt, idén négy helyszínen leszünk. Itt csak két-két ember lesz a Vöröskereszt részéről, védőfelszerelésben és mindenféle előírást betartva fogadják az adományokat” – ismertette az önkéntes. Hozzátette, hogy az összes adományt le fogják fertőtleníteni és mindenkit megkérnek, hogy tartsák be az óvintézkedéseket.

Hirdetés

Az adományokat a sétálóutcában, a művelődési központ előtti parkolóban, a Szent István téren, valamint a Testvériség sugárúti bevásárlóközpontnál felállított gyűjtőpontoknál várják, november 28-án, szombaton 10 és 17 óra között.

Idézet
A felajánlható adományok idén is tanszer, higiéniai eszközök, valamint új, vagy nagyon jó állapotban lévő játékok lehetnek

– hangsúlyozta Ferenczi Lilla.

Az összegyűlt felajánlásokat még karácsonyt megelőzően juttatják el a nélkülöző gyerekeknek. „Idén több, kisebb csapatban visszük házhoz a csomagokat, az egész Gyergyó-medencét lefedve. Reméljük, hogy a járványügyi helyzet ebben nem fog megakadályozni minket, bár hónap végéig még nagyon sok minden változhat, de van B és C opciónk is. Mi mindenképp készülünk, mert nem szeretnénk elengedni a rászoruló gyerekek kezét” – összegzett a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt képviselője.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Már nem penészes falak közt tárolják a liszteszsákokat – javuló élelmiszer-biztonság

Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.

Már nem penészes falak közt tárolják a liszteszsákokat – javuló élelmiszer-biztonság
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Elmondták a véleményüket az emberek az adóhatóság szolgáltatásairól

Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.

Elmondták a véleményüket az emberek az adóhatóság szolgáltatásairól
2026. május 19., kedd

Ügyvivő külügyminiszter: a NATO keleti szárnyán, köztük Romániában történik a legtöbb drónincidens

A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.

Ügyvivő külügyminiszter: a NATO keleti szárnyán, köztük Romániában történik a legtöbb drónincidens
2026. május 19., kedd

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában

Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért

Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.

Elhunyt Scherer Péter színművész
Elhunyt Scherer Péter színművész
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

2026. május 19., kedd

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett

Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe

A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe
2026. május 19., kedd

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik

A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik
2026. május 19., kedd

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint

A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint
Hirdetés