Hónap végére kiközlik a kritériumrendszert

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Módosítás nélkül fogadták el Székelyudvarhelyen a szociális lakások korábban diszkriminatívnak nevezett kritériumrendszerét. A pénteken tartott tanácsülésen jóváhagyott feltételeket és a pontozást tartalmazó dokumentumot február 24-éig teszik közzé.

Simon Eszter

2012. február 06., 18:302012. február 06., 18:30

2012. február 06., 20:132012. február 06., 20:13

A 64 szociális lakás harmada kerül átadásra tavasszal

Eddig közel háromszáz igénylő nyújtott be kérést azokra a csereháti lakásokra, melyek közül 22 tavasszal kerül átadásra. Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója a pénteki tanácsülésen elmondta: a lakások technikailag készen vannak, március-április folyamán át lehet adni őket. Ezt követően nyolc tartózkodás és kilenc igen szavazattal elfogadták az eredeti, múlt év decemberében összeállított kettős pontozási rendszert. 

Módosul a benyújtási határidő?

A január folyamán előterjesztett kritérium- és pontozási rendszer végleges kidogozása érdekében két alkalommal ült össze a hét bizottsági tag. Első alkalommal több módosítási javaslat is terítékre került: Jakab Attila, a Zöld Párt képviselője egyebek mellett a kérések benyújtási határidején akart változtatni, az eredeti, 2011. szeptember 1-jeit 2012. január 31-ére módosítani. Erre vonatkozó kérdésünkre Bakó Katalin elmondta: az ülésen a kritériumrendszert megszavazták, de még nem került aláírásra, ezért a benne foglalt határidőt még lehet pontosítani. „Jelenleg is fogadunk kéréseket, eddig körülbelül 300-an jelentkeztek a szociális lakásokért” – adta tudtunkra Bakó, hozzátéve: a kritériumrendszer kiközlését követően azoknak kell majd behozniuk a szükséges iratokat, akik megfelelnek a feltételeknek.

Az MPP és a Zöld Párt mossa kezeit

A januári soros tanácsülésen a csereháti szociális lakások kiosztásával kapcsolatos kettős kritériumrendszert nem hagyták jóvá. Akkor Jakab Attila a tanácsosok előtt kijelentette, nem kíván részt venni sem az elkövetkező szakbizottsági munkában, sem az előterjesztett rendszer megszavazásban. Döntését azzal indokolta, hogy nem szeretne segédkezni Székelyudvarhelyen egy újabb Budvár -lakónegyed létrehozásában. Szász Jenő több sebből vérzőnek minősítette a kidolgozott kritériumrendszert, ezért ő sem vett részt a következő szakbizottsági ülésen, ahol jóváhagyták a tervezetet.

A tanács elfogadta

A pénteki ülésen szintén nem vett részt Szász Jenő, a jelen lévő nyolc MPP-s tanácsos pedig tartózkodott. Jakab Attila, bár jelen volt, nem szavazott, de nem is tartózkodott. A fele plusz egy, vagyis kilenc szavazattal elfogadott rendszert 10 napon belül közlik le a Hargita megyei prefektúrához – tudtuk meg Kovács Rozáliától, a közigazgatási osztály munkatársától. Ezt követően további öt napon belül a lakosság felé is kiközlik a kritériumrendszert. „Február 24-éig kell nyilvánosságra hoznunk a rendszert, akkor a városházán is ki lesz majd függesztve, valamint a polgármesteri hivatal honlapjára is fel lesz töltve” – közölte Kovács. A benyújtott kérések elbírálási folyamatával kapcsolatosan egyelőre nem tudtak választ adni a hivatalnál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés