
Csak akkor támadnak, ha veszélyben érzik magukat
Fotó: Bekő Csaba
Viperákkal találkozhatunk a hegyoldalakon, erdőben gombászás közben, de akár a magasan fekvő települések utcáin, udvarain is – figyelmeztetnek a hegyimentők, és elmondják, hogyan kerülhetjük el a viperamarást, illetve mit tehetünk, ha mégis megtörténik a baj.
2019. április 17., 09:082019. április 17., 09:08
2019. április 17., 12:032019. április 17., 12:03
Bár Hargita és Maros megyében is a magasabban lévő hegyoldalakat még hó fedi, a hegyimentők arra figyelmeztetnek, hogy a meleg napsugarak hatására előmerészkednek téli vackukból az állatok, hüllők, így többek között a kígyók is, és erre érdemes odafigyelni. A Maros megyei hegyimentő szolgálat vezetője, Kovács Róbert portálunknak elmondta, ha túrázni megyünk, mindenképpen figyeljünk oda a megfelelő öltözetre.
Tudni kell, hogy a kígyó csak akkor támad, ha nagy veszélyben érzi magát, ellenkező esetben messzire elmenekül, amint meghallja lépteink zaját.
„Ha meglátjuk a viperát, semmiképp ne piszkáljuk, menjünk el onnan. Lehetőleg kövek, bokrok alá ne nyúljunk be. A Kelemen- és Görgényi-havasokban több védett viperafajta él, és a Dédabisztra fölötti településeken nem ritka, hogy a patakok mentén, utcán, de akár udvaron is találkozik velük az ember. A viperamarás öregekre és gyermekekre igazán veszélyes, de minden esetben azonnal segítséget kell kérni a 112-es sürgősségi hívószámon. Ha a marás településen vagy könnyen megközelíthető helyen történik, akkor mentőautó viszi az áldozatot a legközelebbi kórházba, ellenkező esetben mi megyünk utána és szállítjuk el olyan helyre, ahol átveheti a mentő. Tavaly három ilyen estünk volt” – fejtette ki Kovács Róbert, akitől megtudtuk, hogy mivel a viperaméreg ellenszere csak egy hónapig érvényes, nekik nincs készleten, de minden nagyobb kórházban van, és ha szükséges, ők magukkal tudják vinni a mentésre.
Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának vezetőjétől, Fekete Örstől megtudtuk, hogy az előző években a Békás-szorosban és a Gyimesekben találkoztak a legtöbb viperával, de nem ritka, hogy magasan fekvő településekről jelentik, hogy viperát láttak, esetleg meg is marta az embert. Az ő segítségüket csak akkor kérik, amikor nehéz terepről kell elhozni a megmart embert. Ilyenkor ők, miután a helyszínre érnek, egy speciális eszközzel kiszívják a sebből a mérget, hogy megakadályozzák a terjedését. Fekete Örs szerint
Fotó: Bekő Csaba
Véleménye szerint is a marások nagy százaléka megelőzhető, ha túrázáskor megfelelő öltözetet viselünk és tisztában vagyunk azzal, hogy milyen veszélyekkel találkozhatunk az erdőben, mezőn. A hargitai hegyimentőknek évi egy-két ilyen esethez kell kiszállniuk, elsősorban a gombászokat éri marás, amikor lenyúlnak a gombáért vagy véletlenül rálépnek a viperára. A lakott területeken történő viperamarást a mentőszolgálat látja el.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
szóljon hozzá!