
Huszonnégy méter hosszú, félköríves „misézőhelyet” terveztek • Forrás: Oroszhegy Polgármesteri Hivatala
Huszonnégy méter hosszú, fedett szabadtéri oltárt építenek Oroszhegy határában, Kápolnamezőben, ahová évszázadok óta elzarándokolnak a hívek minden évben áldozócsütörtökön. Noha 1783-ban püspöki rendelet tiltotta be a búcsúkat a helyszínen, a helyiek szeretnék, ha a katolikus egyház ezt újra engedélyezné.
2021. június 09., 09:012021. június 09., 09:01
2021. június 09., 10:442021. június 09., 10:44
Az oroszhegyi jegyzőtől kért helyrajzi adatokat 1865-ben Pesty Frigyes történész, a fennmaradt írásokból pedig kiderült, hogy azelőtt hatvan évvel még állt egy kápolna Oroszhegy határában, a Nyulád tetőnél – kezdett a hely történetének felelevenítésébe Kovács Árpád művészettörténész, községmenedzser. A búcsújáróhelyként ismert kápolna már a középkorban létezhetett, hiszen dokumentumok kerültek elő, amelyek egy 1592-es határperről – Oroszhegy és Székelyfancsal között – szólnak, azokban pedig már Kápolnamezőként van említve a konkrét helyszín.
– jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy a mondák szerint egy erős Szent László-kultusz kapcsolódik a helyhez. Arról is maradtak fenn dokumentumok, hogy Karry Miklós főesperes 1723-ban újjáépíttette a kápolnát.
Ekkor az épületet is leromboltatta. Ezután már nem lehetett ott miséket tartani, de az emberek azóta is oda zarándokolnak minden áldozócsütörtökön.
Opra István helyi plébános kifejtette, 2018 óta teljesít szolgálatot Oroszhegyen, odaérkezésekor szerzett tudomást a nem hivatalos búcsújáróhelyről. A lakók kérését tolmácsolva és a hely történetét bemutatva kérték a gyulafehérvári érsekségtől, hogy ismét tarthassanak szentmisét Kápolnamezején, amit évi egy alkalommal engedélyeztek is, áldozócsütörtökön.
Arra is ígéretet kaptak, hogy a búcsúhely engedélyezését is fontolóra veszik, amennyiben a szentmise bemutatására alkalmas helyet alakítanak ki, illetve az emberek rendszeresen elzarándokolnak oda – újságolta el a jó hírt a plébános. „Tulajdonképpen ez volt az a szikra, ami elindította, hogy egy miséző helyet építsünk oda” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mindezt nem a régi kápolna meglévő romjain képzelték el, hanem annak közelében.
– tudtuk meg Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármestertől, aki hozzátette, az önkormányzat munkagépekkel segíti majd a megvalósítást.
Helyben gyűjtött kövekből építik meg az oltárt
Fotó: Erdély Bálint Előd
Arra is kitért, hogy egy 24 méter hosszú félköríves, fedett építményről van szó, amelynek közepén található az oltár. Mindezt fából faragott keresztúti képek fogják díszíteni. A tisztségviselő egyébként úgy érzi, hogy mindenképp szükség van a megvalósításra, hiszen sokat elmond, hogy a lelki békét kereső emberek a tiltás ellenére is a helyszínre zarándokoltak az elmúlt több száz évben. A helyszín ugyanakkor kulturális és turisztikai szempontból is fontos.
– így Bálint. Az elképzelés szerint az oltár építését még ezen a nyáron befejezik, ugyanakkor csak 2023-ban szenteltetik fel. Emellett területrendezési munkálatokat is terveznek a környéken, egyebek mellett az Urusos kút melletti lápos részen.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
szóljon hozzá!