Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Hetedik alkalommal lesznek Háromszéki Lovasnapok Nyujtódon augusztus 2–3. között – olvasható a szervezők közleményében.
2025. július 29., 08:562025. július 29., 08:56
A lovasnapok az egyik legnépszerűbb hagyományőrző és lovas rendezvény a térségben. A programkavalkád
ezt követően pedig ügyességi és díjugrató versenyek, lovasbemutatók, fotóverseny-díjátadó, valamint látványos esti programok – például lovasszínházi előadás és tábortűz – várják az érdeklődőket.
Vasárnap délelőtt szentmisével indul a nap, majd egymást követik a versenyek, munkalovas megmérettetések, Toldi-erőpróba, polgármesteri csata, favágó verseny, valamint az Adrenalin kupa extrém díjugratója is. A napot ügyességi döntők, díjátadók és hagyományőrző bemutatók zárják, többek között a Kézdiszéki Huszárok és az Erdélyi Lovaskaszkadőrök fellépésével.
A szervezők
A rendezvényt a Háromszéki Lovasnapok Egyesület szervezi több helyi önkormányzat és támogató közreműködésével.
Több mint 470 házat és háztáji gazdaságot érintettek az áradások Neamț és Suceava megyében, és 205 személyt menekítettek ki a hatóságok – közölte hétfőn késő este a katasztrófavédelmi főfelügyelőség.
Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben. A vízi jármű a Sulina-ágon, a Mosura-öböl térségében borult fel.
Rövid idő alatt kell átállítani a pénztárgépeket az új áfakulcsokra, ami nagy kihívás elé állítja a szakcégeket. Nem biztos, hogy időre át tudják programozni az összeset, péntektől viszont már törvénytelen a régi áfakulcsot alkalmazni.
A mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője, Emil Gânj vélhetően előre kitervelte a tettét, előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezik, egyik telefonját összetörte és elásta.
Megvan, hogy melyik családi filmre fogunk tódulni decemberben és januárban a moziba, ugyanis ekkor lesz műsoron a James Cameron-féle Avatar harmadik: Tűz és hamu alcímet kapó része, amelynek most jelent meg az első, kedvcsináló előzetese.
Kormányának a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos elképzeléseit ismerteti kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.
Háromra nőtt a vasárnap esti felhőszakadások nyomán a Suceava megyei Broșteni térségében történt áradások halálos áldozatainak száma – közölte hétfő délután a katasztrófavédelem.
Nyolc alkalommal bírságolt közterületen történő alkoholfogyasztás miatt a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság a 34. Tusványos Nyári Egyetem és Diáktábor idei kiadását. Ugyanakkor egy bűnügyi eljárást is indítottak – közli a hatóság.
Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.
A brassói törvényszék hétfőn alaptalannak találta és elutasította Cristian Popescu Piedone fellebbezését, így az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) volt elnöke hatósági felügyelet alatt marad.
szóljon hozzá!